Ugrás a tartalomra

Passaui diákokat látnak vendégül a fráteresek

Létrehozva
Szombaton érkezett városunkba a németországi Passauból a Leopoldium Gimnázium delegációja, akiket a vendéglátó Fráter György Katolikus Gimnázium és Kollégium tanáraival és diákjaival együtt fogadott Miskolc polgármestere hétfőn a városházán.
Kép
gimnazium_delegacioja_passaubol_20260323-ot_22.jpg
Német cserediákokat látnak vendégül a fráteresek, akiket a polgármester is fogadott hétfőn a városházán. Fotó: Osztie Tibor

A látogatás nem egy spontán ötletből született kirándulás csupán Miskolcra, hanem egy idén harminc éve tartó kölcsönös csereprogram folytatása a két testvér-oktatási intézmény között. Ez a program a város egyik legrégebbi és legaktívabb nemzetközi iskolai kapcsolata, amelyben egyik tavaszi hónapban a német fiatalok jönnek Miskolcra, másikban a fráteres diákok utaznak Passauba, hogy jobban megismerjék egymás kultúráját és nyelvét, valamint, hogy barátságok alakulhassanak ki. Ez a csereprogram immár harmincadik évfordulójához érkezett. Ebből a jeles alkalomból Miskolc polgármestere, Tóth-Szántai József fogadta a német delegációt a városháza dísztermében hétfőn.

Kép
gimnazium_delegacioja_passaubol_20260323-ot_15.jpg

A városvezető kiemelte, hogy ez egy régi kapcsolat a két város között, harminc éve találkoznak egymással a passaui és a miskolci diákok és kísérő tanáraik, ami hozzájárul egymás jobb megismeréséhez.

- Ami megalapozza az erős kötelékeket, azok a személyes találkozások, és ebben a Fráter György Katolikus Gimnáziumnak nagy szerepe van. Nagyon örülök annak, hogy ti itt vagytok, és annak is, hogy a miskolci diákok is hosszabb időt tölthetnek el nálatok Passauban – fogalmazott köszöntőjében a polgármester. 
Rámutatott, egy várost megismerni az ott élő embereken keresztül lehet a legjobban. Ennek pedig különösen előnyös módja az, amikor a vendég diákok miskolci családoknál laknak egy héten keresztül.

- Kívánom, hogy alakuljanak ki erős kapcsolatok és barátságok, kóstoljátok meg a finom magyar ételeket is, a gulyást mindenképpen ajánlani tudom, és lássatok minél többet a városunkból – mondta a német fiataloknak Tóth-Szántai József.

Kép
gimnazium_delegacioja_passaubol_20260323-ot_19.jpg

Molnár Tünde a Fráter György Katolikus Gimnázium és Kollégium főigazgatója elmondta, szombaton érkeztek városunkba a cserediákok és péntekig maradnak. Tizenhét fiatal jött két kísérőtanárral, a rend szerint ekkora delegáció megy majd a Fráterből is Németországba.

- Harminc éve tartó kapcsolatról beszélünk, amelyet a két oktatási intézmény épített ki és ápol, általában márciusban jönnek hozzánk a német diákok és áprilisban mennek hozzájuk a mi tanulóink. Az elhelyezésük a cserediák programban résztvevő tanulók családjainál történik – avatott be a főigazgató.

Kép
gimnazium_delegacioja_passaubol_20260323-ot_10.jpg

Hozzátette, a csereprogram lényege, hogy a fiatalok megismerjenek más kultúrákat, sőt, az eltérő iskolarendszereket is, hiszen a cserediákok például beülnek az iskolai órákra is, részt vesznek a tanításban, a sok, számukra szervezett kulturális és szabadidős program mellett. Fontos törekvésük az is, hogy Miskolcot minél jobban megismerjék az idelátogatók.

Kép
gimnazium_delegacioja_passaubol_20260323-ot_08.jpg

Ez is érdekelhet

Tóth-Szánta József: Segítsünk életben tartani a miskolci fákat
MiskolcKörnyezet
A Miskolci Városgazda locsolóautói folyamatosan járják a várost, de a rendkívüli hőségben a növények így is nehezen bírják. Különösen a fiatal fák vannak veszélyben, ezért a polgármester arra kéri a lakosságot, hogy, aki teheti, locsolja a közterületi fákat is.
Finishben az Avalon társasház
Finishbe ért az Avalon társasház építése
Miskolc
Elkészült az innovatív zöldtető, a megújuló energiával működő fűtési-hűtési technika, valamint már az üzlethelyiségek egy részét is lefoglalták a bérlők az Avalon társasházban, a belváros szívében.
Lajtos kocsival biztosítják Miskolc több pontján az ivóvizet
MiskolcKörnyezet
Az ÉRV Zrt. munkatársai Miskolcon több helyszínen hibaelhárítást végeznek szombaton, ezért szünetel az ivóvíz-szolgáltatás, mutatjuk pontosan hol.
Ebből csak előnye származhat
MiskolcEgészség
Szép dolog segíteni más embereken, véradással is, de vajon a lelki előnyön túl milyen hatása van a véradó szervezetére az, ha időközönként „megcsapolják”. A transzfúziós felelős orvos válaszolt kérdésünkre.