Ugrás a tartalomra

Terepfutók „foglalták el” a Bükköt

minap.hu
Utoljára módosítva
2021. június 15. kedd 12:14
A 29. Bükki Hegyi Maraton-Kisgyörgy Ádám Emlékverseny elnevezésű terepfutóversenyt szombaton rendezték meg Miskolcon.
Fotók: Fróna Judit

A Csanyik-völgy, Királyasztalon kijelölt versenyközpontban, az első rajt előtt ezúttal is megkoszorúzták Kisgyörgy Ádám, a Bükki Hegyi Maraton „atyjának” emléktábláját. Miskolc Önkormányzata nevében Borkúti László képviselő, a szervező bizottság elnöke, a Marathon Club képviseletében Katona Ferenc elnökségi tag, míg a futók nevében a Veresegyházáról érkező dr. Horváth György - aki az elmúlt három évtizedben egyszer sem hiányzott a viadalról - koszorúzta meg az emléktáblát. A jelenlevők ezt követően 1 perces csenddel emlékeztek a nemrégiben elhunyt Monspart Sarolta, a magyar tájfutás első világbajnokára, aki az európai női maratonisták közül először 3 órán belül teljesített hosszútávot, az egészséges életmód, a szabadidősport „Nagyasszonyára”.

A rekkenő hőség ellenére mintegy 400 futó fogadta el a rendező Marathon Club tagjainak és a társrendező Miskolc Egészséges Ifjúságáért Alapítvány meghívását. A pandémia utáni első „szabad” futóversenyt szlovák sportemberek avatták nemzetközivé.

A 10 órai első rajtnál, amikor is a 10,9 km, a 21,6 km, a 43 km és a 4x10,9 km mezőnye lódult neki, Szopkó Tibor, Miskolc alpolgármestere adta meg a startjelet. A nagyok után negyedórával a 3,5 km-re vállalkozók is elkezdhették a táv teljesítését futva, vagy túrázva.

A leghosszabb távon a férfiaknál Ujlaki Viktor bizonyult a legerősebbeknek, míg a hölgyeknél, mint az elmúlt években mindig, ezúttal is Szanyi Ágnes nyert magabiztosan.

A félmaratonisták mezőnyéből a két győztes, Fazekas Milán és Zákányi Panna emelkedett ki.

A kismaraton férfi abszolút első helye mindössze 22 másodpercen múlt, nyert Bényei Szilárd, Gyenes Donát előtt. A hölgyeknél Ménes Anitának nem volt szüksége a hajrára, hiszen közel 10 perc fórral érkezett célba a második helyezett előtt.

Látványos volt a maraton-váltók csatája, de a legrövidebb távon vetélkedők is jól szórakoztatták a szurkolókat, érdeklődőket.

A verseny kiemelt támogatója Miskolc önkormányzata és a Nomád Sportbolt Hálózat volt, de hasonlóan köszönet jár a Borsodi Sör, a SANOFI Aventis, a Miskolc ZOO, a HELL, a Szentléleki Turistapark, a XIXO, és az ASSIST TREND Észak Papír Kft. támogatásáért.

A Marathon Club és a társrendező Miskolc Egészséges Ifjúságáért Alapítvány minden egyes nevezési díjból személyenként 300 forintot felajánlott a mozgásukban korlátozott gyermekek oktatásával és rehabilitációjával foglalkozó Miskolci Éltes Mátyás Óvoda, Általános Iskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézménynek, egy osztály-kirándulás megvalósításához. Ebből adódóan valamennyi futó aktív részese volt a jótékonysági kezdeményezésnek.

Eredmények:

Nomád Maraton, egyéni (43 km)

Férfi abszolút: 1. Ujlaki Viktor, 3:32:06, 2. Csuja Gábor, 3:46:43, 3. Cserpák Tamás, 3:52:10

Női abszolút: 1. Szanyi Ágnes, 4:02:11, 2. Gergely Petra, 4:17:52, 3. Elek-Belus Fruzsina, 4:42:30.

Maraton-váltó (4x10,7 km)

Férfi abszolút: 1. Szolgálati Agarak, 3:12:27 óra, 2. Anitájék, 3:22:24, 3. Miskolc Monkeys Running Club, 3:35:54

Női abszolút: 1. Agárlányok, 3:51:26, 2. BorsodPolice, 4:47:20

 

Nomád Félmaraton (21,6 km)

Férfi abszolút: 1. Fazekas Milán, 1:34:50 óra, 2. Jedlinszky Gábor, 1:41:51, 3. Kohári Szabolcs Gábor, 1:47:35

Női abszolút: 1. Zákányi Panna, 1:53:57, 2. Nagy Szilvia, 2:04:14, 3. Kovács Nóra, 2:10:46

 

Sanofi Kismaraton (10,9 km):

Férfi abszolút: 1. Bényei Szilárd, 46:19 perc, 2. Gyenes Donát,46:41, 3. Boldogh Benedek, 47:56

Női abszolút: 1. Ménes Anita, 48:54 perc, 2. Vass-Lengyel Kinga, 58:39, 3. Papp Beatrix, 59:32

 

Minimaraton (3,5 km):

Férfi abszolút: 1. Erdődi Péter, 13:13, Laczkó Norbert, 13:26, 3. Szabó Zsolt, 13:57

Női abszolút: 1. Bán Petra, 13:37, 2. Gombár Zoé, 13:52, 3. Pocsai Noémi, 14:25.

 

További hírek

Olvasnivaló