Ugrás a tartalomra

Természetes változás a főutcán

Létrehozva
A Széchenyi utca kérdése továbbra is olyan téma, ami mellett nem lehet csak úgy elsétálni.
Kép
Fotó: Osztie Tibor

Mint egy szép ruhát a kirakatban, alaposan szemügyre kell venni. Legutóbb ingatlangazdálkodási szempontok alapján vizsgáltuk meg a kérdést, a Kilátó legutóbbi adásában pedig arra kerestünk választ, milyen tényezők vezettek odáig, hogy mára módosult a sétálóutca szerepe.

- A Széchényinek, amit egykor Piac utcának hívtak, mindig nagy jelentősége volt a város életében. Mivel Miskolcon nincsen főtér – a Búza az egykori városkapun kívül eső piactér volt. Ezért az árusok nem ott, hanem a mostani sétáló elődjén pakolták ki a portékáikat, ami régen egy igen széles utca volt – beszélt a történeti háttérről a Miskolc TV magazinműsorában Szunyogh László. A főépítész hozzátette: amikor megjelentek Miskolcon is az autók, ezek az árusok beszorultak a különböző üzlethelyiségekbe, így az utcakép is megváltozott. Továbbra is idejártak az emberek bevásárolni, csak akkor már nem kint voltak az eladók. Jöttek aztán a plázák. A főépítész emlékeztetett, hogy 1984-ben, amikor már annyi autó járt, hogy el kellett terelni a forgalmat a Széchényiről, egy ideig még nagy újdonság volt az így kialakult sétálóutca. Majd megjelentek a bevásárlóközpontok a 2000-es években.

- A főutca fénykora talán akkor volt, amikor szinte mindenki tömegközlekedéssel járt. Egy csomópont volt a Széchényi, ahol átszállás közben az emberek a bevásárlást is elintézhették – mondta Szunyogh László.

A műsor másik vendége Szopkó Tibor alpolgármester volt, aki szerint a '90-es években változtak meg a vásárlási szokások: ez vezetett a ma tapasztalt állapotokhoz is.

- Ez az átalakulás természetszerű volt a rendszerváltás után társadalmi, gazdasági és politikai szempontból egyaránt. Miskolcon is megváltoztak a fogyasztói igények. A bevásárlóközpontok a belváros szélére húzták ki a belvárosi kiskereskedelmet. Később megjelentek a hipermarketek is, ami a mostani városszéleken működnek - ecsetelte. Ez pedig egy természetes folyamat.

Szopkó Tibor szerint valóban kevesebben járnak manapság a sétálóutcán, mint 60 évvel ezelőtt, de ha elmegyünk a hipermarketekbe, megtaláljuk a belvárosból „hiányzó" embereket. Emellett az online vásárlás is hozzájárult a változáshoz.

- Lehet ezen keseregni, de természetes folyamatokról beszélünk, amik túlmutatnak a mindenkori városvezetésen. Budapesten ugyanezt tapasztalható a körutak kapcsán - mutatott rá.

Ennek ellenére a műsor mindkét résztvevője úgy gondolta, hogy a Széchenyi megmaradt a város tengelyének. A központi szerep nem mostanra viszont új mederbe terelődött a sétáló életében: a boltok szerepét átvették a szolgáltatók.

Ez is érdekelhet

Újra dobogóra állhatott Vincze Réka
MiskolcSportBelföldVilágSzabadidő
Hamarosan ismét nemzetközi színpadon szerepelhet.
Közösségi vacsora, zene, csillagles és Szent Iván-éji varázslat a Szeleta Parkban
MiskolcGasztroSzabadidőKörnyezet
A nyári napforduló estéjén ismét megterül Miskolc közös asztala. A tavaly nagy sikerrel debütált Terülj, terülj… közösségi vacsoraest június 21-én, vasárnap tér vissza. Ezúttal a Szeleta Parkba várják a közönséget, ahol a természet, a zene és a hagyományok találkoznak egy felejthetetlen nyáresti program keretében.
A nyomdafesték sem száradt meg még rajtuk
MiskolcKultúraSzabadidő
Irodalom, zene és személyes találkozások várják az érdeklődőket pénteken 17 órától a Miskolci Akadémiai Bizottság dísztermében. Három új kötetet ismerhet meg a közönség.
Ünnepi Könyvhét megnyitó
Új könyvvel jelentkezett a miskolci író
MiskolcKultúraSzabadidő
Egy misztikus thrillert tett most júniusban az olvasók elé Bihari Péter, Elhagyatva címmel. A megjelenést az Ünnepi Könyvhétre időzítette Budapesten, ugyanis a miskolci író ma már a fővárosban él.