Ugrás a tartalomra

Tibi bácsi csendesen elaludt

Buzafalvi Győző
Utoljára módosítva
2022. június 23. csütörtök 13:26
Ritkán van módja az embernek olyan egyéniséggel találkoznia, akiről elsőre az a gondolata támad - mert úgy árad belőle az energia -, hogy másnap reggel, ha kinéz az ablakán, azt veszi észre: valaki eltolta az Avast.

És ha ez a cselekedet egy 83 éves férfi nevéhez társul, akkor az maga a csoda. Márpedig Szénási Tiborról nem ok nélkül ez az érzet villan be – írtam róla egy tíz évvel ezelőtti riportomban. Szellemi frissessége birtokában szinte kész mondatokat diktált mikrofonomba. Szerinte Tiszaújvárosról példát vehetne az ország: itt az összetartás és a szeretet viszi előre a dolgokat. Aktív életet élt, állandóan nyüzsgött. Mindenkin csak segített. És ez volt a jellemző rá egészen 2022. június 11-én délelőtt fél tizenegyig, mert ekkor Tibi bácsi csendesen elaludt. Örökre. Az előtte levő napon szerettei köszöntötték 93. születésnapján, felesége, Babi néni, egyetlen gyermekük, Andrea, 6 unokája és 5 dédunokája, akik hazajöttek az ünneplésre Pestről, Győrből, Debrecenből.

Roppant színes egyéniség volt, immár múlt időben Szénási Tibor, mi sem bizonyítja ezt jobban, mint munkássága: gyémántdiplomás okleveles vegyészmérnök és festőművész is egyben. Nagyon hosszú ideig lehetett a Tiszai Vegyi Kombinát első számú műszaki vezetője, hol főmérnökként, hol vezérigazgató-helyettesként. A sors maximum a második ember szerepkörével ruházta fel Huszár Andor vezérigazgató mellett. Óriási tolerancia kell ahhoz, hogy a saját életében első embernek érezze magát az, aki a hierarchiában „csak” a második. Nem kis frusztrációt jelentene ez, de türelmetlenségét erős indulati fékek, önfegyelem ellensúlyozzák, és ráadásul mindez egy romantikus időszakban történik vele. Kamatoztatni tudta azt az erényét, hogy ambiciózus alkata kitűnő szervezőkészséggel párosult és mindig a biztonságra törekedett. A mából visszatekintve irigylésre méltó helyzet ez, hiszen nagy idők tanújaként valóban tevékeny részese volt a BVK és a TVK építésének.

Művészi kitérője egész életén át végig kísérte. Az alapecsetvonásokat édesanyjától, valamint rajztanáraitól tanulta. Fiatal éveiben szívesen töltötte idejét akvarellfestéssel és rajzolással. A természet szeretetéről árulkodó festményeihez utazásai, túrázásai élményanyagát hívta segítségül. Megközelítőleg négyszáz képet készített. Mandolán, zongorán játszott.

Nincs is olyan apukája senkinek, mint nekem – fogalmazott lányuk, Andrea. Bevásárolt a boltban, főzött az unokáinak, mosogatott. Csinosította Győri kapui kertjük köveit, kicserélte a kapucsengőt. Szemüveget vett. Nem készült a halálra, új nadrágot csináltatott. Ez okozta a vesztét. Útban a szabó felé megszédült, elesett. Akadtak jó emberek, akik hívták a mentőt. Édesanyám keresett, mondván apád nem jött haza, nézz utána. A sürgősségin értem utol, telefonon adtak információt. Összevarrták a fejét, szépen gyógyult a sebe, de a Semmelweisben már légzési elégtelenség lépett fel, majd tüdőgyulladást diagnosztizáltak és szívelégtelenség miatt csendesen elaludt édesapám – mondja síró hangon Andrea. Emléke velünk él, senki nem veheti el a szívünkből. Hároméves unokája azt ismételgeti: Szeretlek dédipapa.

Megható gyászmisén búcsúztak tőle hétfőn az újgyőri Szent Imre-templomban családtagjai, barátai, ismerősei, tisztelgői.
 

További hírek

Olvasnivaló