Ugrás a tartalomra

Tisztújítás az MSZP-nél

Kujan István
Utoljára módosítva
2021. július 22. csütörtök 14:59
További két évig Simon Gábor marad a Magyar Szocialista Párt miskolci elnöke. A helyi mellett a megyei szervezet is megtartotta tisztújító ülését a napokban: itt ismét Varga László országgyűlési képviselőnek szavaztak bizalmat. Az MSZP egyik legfontosabb célkitűzése, hogy 2022-ig felkészüljön az országgyűlési választásra. Minden választókerületben egy ellenzéki kihívót szeretnének a Fidesz-KDNP jelöltjével szemben indítani – hangzott el azon a sajtótájékoztatón, amit Simon Gábor és Varga László tartott hétfőn.

Az újraválasztott miskolci elnök úgy fogalmazott: folytatja a megkezdett munkát, ebben Galambos Gábor alelnök, és a megfiatalított elnökség fogja segíteni. Simon Gábor elmondta azt is, hogy a miskolci szervezet arra koncentrál, hogy a következő országgyűlési választásra a leghatékonyabb módon készüljön fel.

– Mi is azt képviseljük, hogy minden választókerületben egy kihívója legyen a Fidesz-KDNP jelöltjének. Akár az is belefér, hogy előválasztás döntsön az ellenzéki jelöltről. Célunk, hogy minél inkább csökkenjenek a társadalmi különbségek Miskolcon is.

Fotó: Mocsári László

A megyei küldöttgyűlés újabb két évre megyei elnöknek választotta Varga Lászlót. Az országgyűlési képviselő elmondta, ismert és tapasztalt politikusok alkotják a vezetőséget. „Ez egy jó, bevált csapat”, tette hozzá.

Az ellenzéki együttműködés kapcsán úgy fogalmazott: a megyében élők érdekében folytatni kell azt. – Egy az egy ellen: ez már nagyon világos a nyáron megtörtént pártelnöki találkozó óta. Tehát az ellenzék mindenhol egy jelöltet fog állítani a megyében is az országgyűlési választásokon. És azt gondoljuk, hogy a megye körzeteinek túlnyomó többségét el lehet hozni a kormányváltás érdekében – mondta.

Az MSZP szeptember 19-én tartja országos kongresszusát. Itt választják meg a női és férfi elnököt (társelnöki rendszer van a szocialista pártnál – a szerző).

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!