Ugrás a tartalomra

Tizenötre nőtt a forgalmi vizsgaútvonalak száma Miskolcon

Detzky Anna
Utoljára módosítva
2024. október 03. csütörtök 22:31
Október 1-től a B-kategóriás jogosítványra pályázókat öttel több útvonalon vizsgáztathatják.
Tanuló kocsik / Fotók: Juhász Ákos

A járművezetői képzés számos tantervi és vizsgakövetelményeit módosította októbertől a közlekedési hatóság. Ennek részét képezik az új technológiák használatára vonatkozó szabályozások, illetve a vizsgaútvonalak számának növelése több településen, köztük Miskolcon. Az előbbit a korszerű technológiák dinamikus fejlődésével magyarázza honlapján a KAV Közlekedési Alkalmassági és Vizsgaközpont. Az utóbbira egyelőre nem érkezett hivatalos válasz megkeresésünkre, de amint megkapjuk, frissítjük cikkünket. Addig is több autósiskola vezetőjének véleményét kérdeztük a témában. 

Az új vizsgaútvonalakat az Építési és Közlekedési Minisztérium Közlekedési Hatóságának honlapján lehet megtekinteni: ITT. A „Miskolc2” oszlopnál található a jelenleg érvényben lévő, B-kategóriás jogosítványra pályázók számára kiírt 15 vizsgaútvonal és a „Miskolc”-nál a korábbi 10. A változtatásra egyébként március közepén már volt egy kísérlet, amiről szintén beszámoltunk, de akkor még 25 vizsgaútvonalról volt szó. Később ezt a gyakorlatba mégsem vezették be. A mostani szabályozás azonban október 1., keddtől hatályba lépett. 

Elegendő volt a tíz útvonal

- A tizenöt vizsgaútvonal sok átfedést mutat bizonyos pontokon, ettől függetlenül nem örülünk a döntésnek. Ugyanis ez azt fogja eredményezni, hogy a tanulókkal több útvonalat kell átautózni minden egyes felkészítés során, hogy megismerjék az újdonságokat is. Ennek következtében valószínű, hogy több pótórát kell majd venniük és átmeneti vizsgaeredmény romlásra is számítunk. A valós eredmény azonban csak a következő negyedévben fog kiderülni – nyilatkozta portálunknak Tóth Tibor, a Tóth Autósiskola vezetője. 

Elmondta, hogy a változtatásra lehetett számítani, de hogy pontosan hol haladnak az útvonalak, azt az oktatók is csak a bevezetést megelőzően ismerték meg. Erről a közlekedési hatóság és a helyi KAV döntött, a lakosság arányához és a városban található fontosabb csomópontokhoz igazítva. 

- Hozzátenném, hogy vannak olyan városok, ahol ennél sokkal több vizsgaútvonal van, például Szegeden 35 darab. Úgy gondolom azonban, hogy Miskolcon elegendő volt a korábbi tíz is, amelynek ugyanúgy részét képezte: körforgalom, egyirányú utca, zsúfoltabb út, villamospályával ellátott út, autópálya és parkolás. Tehát a vizsgázó végre tudott hajtani minden olyan feladatot, ami elegendőnek bizonyult arra, hogy gördülékenyen elsajátítsa a helyi közlekedést. Az is egy szempont, hogy a vizsgaútvonalak számának növelésével, tehát a nehezítéssel nőhet a balesetveszély a gyakorlás és a vizsgáztatás során – fejtette ki. 

Biztosabban fognak vezetni

- Nagy átfedések vannak az útvonalak között, úgyhogy majdnem ott fognak autózni a tanulók, ahol eddig. Ez nem jelent túl nagy változást. Martinkertváros egyedül az, amit újonnan érintenek az útvonalak. Bár korábban Szirmával együtt ez a városrész is szerepelt a vizsgaútvonalakon. Valószínűleg szükséges lesz, hogy a tanulók plusz órákat vegyenek, hogy megfelelő helyismeretük alakuljon ki – mondta Fazekas Zoltán, az Uni Autósiskola vezetője. 

- Mivel a cél az, hogy biztonságosan vezető sofőrök kerüljenek ki az utakra, ezért azt gondolom, hogy előnyös döntés született. Így a tanulók több szituációval és helyszínnel fognak találkozni a felkészülés során és a jogosítvány megszerzésének pillanatában rutinosabbak lesznek. Debrecenben például ezt úgy oldották meg, hogy kilenc kiindulási pont van és mindegyikről tíz vizsgaútvonal indul – osztotta meg. 

Gyakorolják a parkolást

Tájékoztatott, hogy az új vizsgaútvonalakról egy hónappal a bevezetését megelőzően értesítették az autósiskolákat egy iskolavezetői értekezleten. Tehát volt ideje az oktatóknak felkészülni rá. Korábban pedig már jelezték az iskolák felé, hogy a közlekedési hatóság, illetve a KAV célja hosszú távon az egységesítés. Október 1-től azoknak a tanulóknak is már 15 vizsgaútvonalon kell vizsgáznia, akik még a tíz vizsgaútvonalas időszakban kezdték meg a gyakorlást és éppen vizsga előtt állnak. Azaz ebben nem tesznek kivételt senkivel. Segítség lehet a felkészülés során, hogy az Uni Autósiskola oktatóvideókat készített az új vizsgaútvonalakról. 

Több pótórát kell venni

A Turbócsiga Autósiskola vezetője Mihály Zsolt korábban petíciót indított, amikor még huszonöt vizsgaútvonal bevezetéséről volt szó, de a tizenötöt is soknak tartja. 
- Egyértelmű, hogy hiába lett több vizsgaútvonal, mindegyiken végig kell menni ahhoz, hogy begyakorolják a tanulók. Célszerűbb volt a kevesebb, mert akkor a kötelező óraszámmal többször lehetett gyakorolni. Most viszont több pótórát kell majd vennie a vizsgára készülőknek. Erre a dilemmára azt a választ kaptuk a döntéshozóktól, hogy Budapesten az alap óraszám körül vizsgáznak le a tanulók. Viszont Miskolcra ez nem igaz – fogalmazta meg Mihály Zsolt

- Engem személy szerint nem vigasztal, hogy más városokban több a vizsgaútvonal, mindaddig, amíg nem hozzák egységes szintre mindenhol ezek számát. Véleményem szerint ehhez mérten a kötelező óraszámot is fel kellene emelni. Való igaz, hogy a 15 miskolci vizsgaútvonal között sok az átfedés, viszont gyakran ez úgy valósul meg, hogy ellenkező irányban kell megtenni ugyanazt a szakaszt. Úgy gondolom, hogy a tanulóvezetők szempontjából ez így külön útvonalnak számít. Bizonyos csomópontok esetén pedig nem egyértelmű, hogy hogyan helyes azokat megközelíteni. Az ezzel kapcsolatos aggályaimat eljuttattam a közlekedési hatóságnak, de nem kaptam rá egyértelmű választ – árulta el. 

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!