Ugrás a tartalomra

Tízmilliós közfoglalkoztatási többlettámogatást kap a Városgazda

Létrehozva
A forrást a hajléktalan személyek közfoglalkoztatásával történő értékteremtő munka elismeréseként vehették át egy elismerő oklevél mellett. 

 

Kép
Fotó: MiNap-archív/Juhász Ákos

Mintegy tízmillió forint összegű közfoglalkoztatási támogatásban részesül a Miskolci Városgazda Nonprofit Kft. – írja közleményében a városüzemeltetési cég. Amint írják, tavaly tavasszal két, közfoglalkoztatási programmal kapcsolatos pályázatot nyertek el, amit azóta sikeresen meg is valósítottak. 

Ezért a munkáért vehetett át elismerő oklevelet a Városgazda, Osváth Zoltán Zsolt ügyvezető képviseletében a Belügyminisztériumban megtartott szakmai fórumon még decemberben. 
 
‘– Az országos közfoglalkoztatási program rendszerbe illesztésével, valamint a hajléktalan személyek közfoglalkoztatásával történő értékteremtő munka elismeréseként vehette át a Miskolci Városgazda Nonprofit Kft. az elismerés mellett a tízmillió forint összegű közfoglalkoztatási támogatást – hangsúlyozza a közlemény. 

A Városgazda leszögezi, a cég a hajléktalan személyek országos közfoglalkoztatási mintaprogramjának idei programévében a tavaly évben vállalt tevékenységek folytatásához szükséges közvetlen forrásigényen felül tervezheti be a fent említett tízmilliós többletforrást. 

A díjat a közfoglalkoztatási támogatásokból kialakított, meglévő termelő kapacitás továbbfejlesztésére, a végzett tevékenységhez kapcsolódó eszközök, alapanyagok beszerzésére, a termelő kapacitások működését elősegítő szolgáltatásokra fordíthatja.

Osváth Zoltán Zsolt ügyvezető a díjazással kapcsolatban elmondta: „Büszkék vagyunk arra, amit a közfoglalkoztatási projektek keretében elértünk. Az, hogy a nehéz helyzetben lévő embertársainknak segítő kezet tudunk nyújtani, talán a legértékesebb dolog, amit tehetünk. A támogatással potenciálisan nő a lehetőségek száma, amelyekkel munkavállalóinkat támogatni tudjuk, ez pedig egyet jelent Miskolc fejlődésével is.”
 

Ez is érdekelhet

Augusztus végén ismét a Szinva örökségében fürdőzhetünk
MiskolcKultúraSzabadidő
A Szinva Örökség Napokon, augusztus 28-30. között, idén is a Miskolcot teljes egészében átszelő, ikonikus patak mentén fellelhető, kulturális, építészeti, ipartörténeti, tudományos és természeti értékeket ismerhetik meg az érdeklődők.
44-es busz MVK
Szombattól ismét a megszokott helyen állnak meg a belváros felé tartó buszok a Cementgyárnál
Miskolc
Befejeződtek a munkálatok a Cementgyár megállóhelyénél, így augusztus 15-től, szombattól ismét az eredeti helyén vehetik igénybe a megállót a belváros felé utazók.
Képgaléria
Folytatódik a 3-as számú főút felújítása
Halad a miskolci útfelújítás: újabb szakasz kap friss aszfaltot a 3-as főúton
Miskolc
Újabb útfelújítási munkák miatt változik a közlekedés Miskolcon.
Avasi Kvaterka
Visszarepülünk a ’80-as évekbe: retro buli költözik Miskolctapolcára
MiskolcÉletmódGasztroSzabadidő
Neonfények, kazettás slágerek, retró kaják, jelmezek és hajnalig tartó házibuli – augusztus 15-én Miskolctapolcán elevenedik meg a ’80-as évek. Az Avasi Kvaterka ezúttal elhagyja az avasi dombokat, és a régi tapolcai büfésorra költözik.