Ugrás a tartalomra

Több alapvető élelmiszer árát is befagyasztja a kormány

Létrehozva
Az árakat tavaly október közepi szinten rögzítik, az intézkedés február elsején lép életbe.

Egész Európában elszabadulni látszanak az élelmiszerárak az energiaárak emelkedése miatt, ezért más országokhoz hasonlóan itthon is beavatkozásra kényszerül a kormány – jelentette be Orbán Viktor szerdán egy Facebookra feltöltött videóban.

Az idei első  kormányülésen született döntésnek megfelelően február elsejétől korlátozzák Magyarországon a kristálycukor, a búzafinomliszt, a napraforgóétolaj, a sertéscomb, a csirkemell és a 2,8 százalékos tehéntej árát. Ezeknek a termékeknek az árát vissza kell vinni arra a szintre, ahol tavaly október 15-én állt.

A bejelentésre közleményben reagált az Egységben Magyarországért is. A DK, a Jobbik, az LMP, az MMM, a Momentum, az MSZP és a Párbeszéd által alkotott egységes ellenzék úgy fogalmazott, hogy Orbán Viktor bejelentése „beismerő vallomás arról, hogy a magyar gazdaság tragikus állapotban van”.

– Mennie kell annak a csapnivaló kormánynak, amelyik tizenkétéves kétharmados kormányzásának utolsó tizenkét hetében kezd el foglalkozni a termékek árával. Felelős gazdaságpolitika helyett hatósági árakkal kezelik a vágtató drágulást, ez az orbáni gazdaságpolitika teljes kudarca – fogalmaztak.

Az Egységben Magyarországért hatósági árazás helyett a rekordméretű ÁFA csökkentésével segítené az embereket: az április 3-i kormányváltás után 5 százalékban maximálják az alapvető élelmiszerek ÁFÁ-ját.

(Címlapképünk illusztráció.)

Ez is érdekelhet

Szelet és esőt hoz a hidegfront
Miskolc
Hétfőn a hidegfront mögött felszakadozik a felhőzet, de délután futó záporok, helyenként zivatar előfordulhat. A front mögött sokfelé megerősödik, néhol viharossá fokozódik az északnyugati szél. Délután 21 fok körül alakul a legmagasabb hőmérséklet a térségben.
rendőrautó
Villamossal ütközött egy autó a hétfő reggeli csúcsforgalomban
Miskolc
Közlekedési információk Miskolcról hétfő reggel.
Képgaléria
Ars Sacra - zárógála
Az Ars Sacra fesztivállal „eljutottunk a Titkok Titkáig” Miskolcon
MiskolcKultúraEgyház
Nagyszabású gálával zárult vasárnap este a IV. Miskolci Ars Sacra Fesztivál tíz napja a Művészetek Házában, ahol 150 művész közreműködésével szólaltak meg a fesztivál zeneszerző pályázatára benyújtott legszebb művek.
Képgaléria
Kipakolták a gardróbot: a negyedik vásárt tartották a Miskolci Fröccsteraszon
MiskolcÉletmódSzabadidő
A negyedik Gardróbvásárt rendezték meg vasárnap a Miskolci Fröccsteraszon.