Ugrás a tartalomra

Több mint fél év alatt 420 esetben intézkedtek elhagyott jármű miatt

Létrehozva
A Miskolci Önkormányzati Rendészet tavaly augusztus óta fokozottan odafigyel városszerte az elhagyott járművekre. Igyekeznek a felelőst rábírni, hogy foglalkozzon a tulajdonával, amennyiben ez nem történik meg, elszállítják azt. Így parkolóhelyek szabadulnak fel és a településkép is szépül.

Egyre többen döntenek úgy, hogy használaton kívüli autójukat leparkolják valahol és határozatlan ideig ott tárolják. A jármű így elfoglal egy parkolóhelyet azok elől, akik rendeltetésszerűen használják az autójukat, szép lassan az enyészet részévé válik és ebből kifolyólag nem is túl szép látvány.

Tehát a tulajdonoson kívül ez mindenki másnak rossz megoldás, ezért érthető módon sokan panaszkodtak is az elhagyott autókra. Vincze Csaba, a Miskolci Önkormányzati Rendészet igazgatója elmondta, a város is észlelte a problémát, a rendészet pedig elkezdett fokozottan intézkedni a renitensekkel szemben.

Kép
Fotók: Szarka Dénes

Ennek eredményeként 2021 augusztusa óta idén március közepéig 420 esetben intézkedtek a rendészek – ami 359-cel kevesebb hátrahagyott autót jelent Miskolc közterületein. Ez nem feltétlenül jelenti mindig a jármű elszállítását, ennél összetettebb a dolog.

Külön törvény szabályozza ugyanis, hogy mik a hatóság lehetőségei a roncsautókkal. A közterület-felügyeletet érintő passzusok szerint a hatósági jelzéssel nem rendelkező – tehát, aminek nincs rendszámtáblája – járművek tartoznak a rendészet illetékességi körébe.

„Tavaly úgy döntöttünk, hogy új módon fogunk intézkedni az ilyen ügyekben. Azt kértem a kollégáktól, hogy minden gépjármű tulajdonosát derítsük fel” – részletezte a rendészet igazgatója.

A jogszabály csupán annyit ír elő a szerv számára, hogy figyelmeztetést helyezzen el az autó szélvédőjén. A miskolci rendészek ezen túlmenően felkeresik az elhagyatott autók tulajdonosait, tájékoztatják őket a helyzetről, a lehetőségekről és a potenciális szankciókról. Utóbbi magánszemély esetében akár 200 ezer forintos közigazgatási bírság is lehet. Hetente így is 2-3 autót – többszöri, kötelező felszólítás után – el kell szállítaniuk.

Kép

A végső cél természetesen az, hogy a hátrahagyott jármű ne foglalja tovább a helyet, azonban a hivatalos elszállítás a legdrasztikusabb megoldás. Komoly költségekkel jár az önkormányzat számára maga a szállítás, aztán pedig a tárolás napidíja miatt.

Ezért is célravezetőbb előbb a járműért felelős személyt figyelmeztetni, hogy aztán ő maga oldja meg a problémát. Ezzel mindenki számára erőforrásokat, időt és pénzt spórolhat meg. Ugyan utólag be lehet hajtani a tulajdonoson a költségeket, a folyamat azonban hosszadalmas és egyáltalán nem garantált a sikere.

Technikai adalék: a jogszabály szerint 6 hónapig kötelező tárolni az elszállított járművet, utána kétszer kell megpróbálni árverésen értékesíteni, ha pedig ez sem jár sikerrel, a bontóban ér véget a történet. Vincze Csaba hozzátette, hogy gépjárművenként több mint 300 ezer forintos költséget jelent egy roncsautó kezelése – mindent beleszámítva.

A rendszámmal rendelkező autók egy másik kategóriát képeznek. Jelenleg a Magyar Közút Nonprofit Zrt. hatásköre intézkedni velük szemben. A MIÖR igazgatójától megtudtuk, hogy készül egy jogszabály-módosítási javaslattervezet, amely lehetővé tenné, hogy a hatósági jelzéssel rendelkező roncsok esetében is intézkedhessen a rendészet.

Kép

Az Avason sok a problémás roncs

Csak ebből a városrészből több mint 10 autót szállítottak el a közelmúltban. Szarka Dénes önkormányzati képviselő elmondta, hogy a parkolóhelyek hiánya miatt is segít a probléma kezelése. Próbálnak újakat kialakítani, illetve felfestéssel segíteni a helygazdaságosabb pozícionálást, azonban a mások elől a helyet foglaló, elhagyatott autók elszállíttatása ugyancsak enyhít a helyzeten. Ahogy az utcaképen is javít, ha nem egy oszladozó fémdoboz látványa fogadja az embert.

A képviselő megköszönte a lakosok jelzéseit, akik szólnak a huzamosabb ideje egy helyben álló, roncsállapotú autókról, amiket ráadásul nem egyszer hajléktalanok törnek fel. Végezetül azt is hozzátette Szarka Dénes, hogy „mindenki, akinek régóta mozdulatlanul parkol az autója, arra számítson, hogy el fogják szállítani a járművet, a tulajdonoson pedig behajtják a szállítás, a tárolás és a bírság költségét”.

Ez is érdekelhet

Erőművek Éjszakája - Nézz be a hőtermelés és távhőszolgáltatás kulisszatitkaiba!
MiskolcKörnyezet
A MIHŐ Kft. idén is csatlakozott a Magyar Energetikai-és Közmű Szabályozási Hivatal programjához, az Erőművek Éjszakájához, amelyet országszerte október 16-án rendeznek meg a Távhőszolgáltatás Napja apropójából. Délelőtt a Mesevár óvodásokat látták vendégül a Kenderföldi Biomassza Kazánházban.
Forrás kamarakórus
A közönséget is bevonják majd
MiskolcKultúraSzabadidő
Negyvenéves évfordulóját ünnepli a Forrás kamarakórus szombaton a Zenepalotában. A délután 4-kor kezdődő hangversenyen számos meglepetés is lesz.
I. Nagy Lajos Emlékmenet
700 fős történelmi seregszemle, lovagi párviadalok és látványos bemutatók Miskolcon - Íme a programok
MiskolcOktatásKultúraSzabadidő
Szombaton indul az I. Nagy Lajos Emlékmenet Miskolcon. Mutatjuk A „hétszázát!” elnevezésű rendezvény programjait.
Halász Norbert A város működik című könyvének miskolci bemutatója_Fotó: Mocsári László
Több mint szlogen: így működik egy város
MiskolcKultúra
Nem a hangzatos szlogenek, hanem a mindennapi élmények mutatják meg igazán, mennyire működik jól egy város – erről is szó esett Halász Norbert A város működik című könyvének miskolci bemutatóján.