Ugrás a tartalomra

Több mint kétszázötven új parkolóhely a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórházban

minap.hu
Utoljára módosítva
2019. augusztus 01. csütörtök 15:51
Fotó: Juhász Ákos

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórházban ez év tavaszán indult az a beruházás, amely a gépjármű parkolóhelyek bővítését tűzte ki célul. A beruházásra azért volt szükség, mert az intézmény területére belépő, rendkívül nagyszámú személy- és tehergépjármű forgalom, illetve ezen autók parkolása parkolóhely hiányában már akadályozta a kórházi betegellátást, a mentőforgalmat, a betegellátó épületek működéséhez, szakmai kiszolgálásához kapcsolódó gépjárművek forgalmát.

A parkolóhelyeket a kórház egykor cserjés, bozótos területén alakították ki. A fejlesztés mintegy 8-9 ezer négyzetméter kihasználatlan területet érintett, amelyen három önálló, szilárd burkolattal ellátott parkolót építettek. A patológiai épületrész melletti – egykor cserjés területen – száztizenhat személygépkocsi állhat meg biztonságosan, emellett négy mozgáskorlátozott parkolóhely is rendelkezésre áll; plusz két szilárd burkolatú parkoló épült, az egyik kilencvenhárom, a másik negyvenhárom autó befogadására alkalmas; így kétszázötvenkét személygépjármű parkoló és négy mozgáskorlátozott parkoló, azaz összesen kétszázötvenhat parkolóhely kivitelezése történt meg a kórház területén.

Mindhárom parkoló térkő-burkolattal és közvilágítással ellátott.

A parkolók építésének kivitelezési ideje, szerződés szerinti befejezési határideje július volt, amelyet a kivitelező, a kazincbarcikai Csillagszer Kft. vállalási határidő előtt teljesített.

Az elkészült három önálló parkolót a kórház megnyitotta, így az intézménybe érkező betegek, hozzátartozók már kulturált körülmények között, biztonságosan parkolhatnak. A kórház területére érkező gépjárművek továbbra is hétszáz forintos behajtási díj ellenében vehetik igénybe a parkolást.

Az egészségügyi intézmény célja a minőségi betegellátás, ehhez járul hozzá a megfelelő parkolási lehetőség. A kórház vezetősége arra kéri a pácienseket és hozzátartozóikat, vegyék igénybe az új parkolóhelyeket, és ne álljanak parkos, füves területre, illetve a mentő- és betegszállító autók helyére. Augusztus hónaptól a parkolást az illetékes szakhatóság bevonásával ellenőrzik majd.

További hírek

Olvasnivaló