Ugrás a tartalomra

Több tucat emberéletet követel évente a mustgáz

Bacsó István
Utoljára módosítva
2024. szeptember 24. kedd 16:06
Javában folyik a szőlőszüret, a termés levének nagy része már a hordókban forr, készülnek a jobbnál jobb borok, ám közben a szén-dioxid is elszabadul és gyilkol, ha óvatlan a bortermelő.
Forr a must a pincékben, vigyázzunk a mustgázzal. Fotó: FKCS

A gondatlanság és figyelmetlenség miatt minden évben több baleset, sőt haláleset következik be országszerte mustgázmérgezés következtében. A Katasztrófavédelem adatai szerint évente akár félszázra is tehető azon esetek száma, ahol pincékből kell embereket menteni, szerencsés, akinél nem végződik tragédiával a vizit. 

A mustgáz ugyanis a must erjedése során felszabaduló szén-dioxid, ami színtelen és szagtalan gáz. Az ember nem is érzi, amikor belélegzi. A levegőnél körülbelül másfélszer nehezebb, tehát a mélyebb területeken, például pincékben a föld közelében terül el, összegyűlik, a levegőt kiszorítja, ezáltal oxigén-hiányos állapotot teremt. Otthonunkban elsősorban a cukortartalmú növények és gyümölcsök erjedése során keletkezik, amikor a cukor elbomlik, etil-alkohol és szén-dioxid vagy más néven mustgáz lesz belőle. Ez kis mennyiségben és nagy térben nem jelent veszélyt, más azonban egy szűkös pince, sok kiforrásban lévő musttal. 

Fotó: Mocsári László (illusztráció)

Nagy Zsolt, szőlő és bortermelő, akinek pincéje, a Nagy-Szögedi Pince, a Görömbölyi Pincesoron található, a veszélyekről szólva elmondta, egy hektoliter must erjedésekor ötvenszeres mennyiségű szén-dioxid keletkezik. Kiemelkedő években, mint az idei, akár ennél is több, mert az átlagos 19 és fél cukor fok, most eléri a 22 fokot is. Tehát nagyobb a must cukortartalma. Ebből következően több szén-dioxid termelődik, cserébe kiválóak lesznek ebben az évben a borok. Jó évjárat lesz a 2024-es. Ez a hatalmas mustgáz mennyiség, ha nem tud elillanni, például egy zárt pincéből, felgyülemlik a helyiségben, mivel nehezebb a levegőnél, az aljától felfelé. 

– A levegő maga is tartalmaz szén-dioxidot, amiből a normál szint veszélytelen, azonban, ha ez a mennyiség drasztikusan megnő, úgy egy-két százalékra, az már olyan tüneteket okoz, mint az álmosság, fáradtság érzés, légszomj. Ha tudatában vagyunk annak, hogy jelen lehet a szén-dioxid, akkor azonnal el kell hagynunk a helyiséget és ki kell szellőztetni a pincét – ismertette a bortermelő. 

Hozzátette, az ő pincéjükben évente közel száz hektoliter must erjed, ez öt-hat ezer hektoliternyi mustgázt jelent. Ilyenkor a pince természetes szellőzése nem elegendő, napi rendszerességgel, ventilátor használatával kell tisztítani a levegőt.  

Dojcsák Dávid tűzoltó százados, a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője szerint Miskolcon és a vármegyében nem jellemző balesettípus a mustgáz mérgezés, az elmúlt években nem regisztráltak olyan esetet, ahol a katasztrófavédelemnek be kellett avatkoznia. A balesetek megelőzése a legfontosabb, ne tartózkodjunk olyan zárt térben, ahol éppen forrásban van a must, rendszeresen szellőztessünk, avagy, ha mégis le kell mennünk a pincébe, alkalmazhatjuk a régi, jól bevált praktikákat is, mint az égő gyertya, amely a szén-dioxid túlzott jelenlétében kialszik, ezzel jelezve a veszélyt. 

A mustgáz belélegezve és adott koncentrációban fontos életfolyamatokat befolyásol. A tömény szén-dioxid belégzése oxigénhiányos állapotot idéz elő, amely hat a központi idegrendszerre, aminek jele a szédülés, hányinger, illetve mentális zavar. Utóbbi azért jelent külön veszélyt, mert még ha fizikailag képes is lenne a mustgázt belélegzett ember menekülni, a szellemi funkciók zavara megakadályozhatja a helyiség elhagyásában.

A Katasztrófavédelem adatai szerint, Magyarországon évente 40-50 alkalommal riasztják ilyen esethez a tűzoltókat. A riasztások jelentős részénél azonban már nem tudnak segíteni, mert nagyon gyorsan létrejön a mérgezés, az eszméletvesztés és beáll a halál. A balesetek megelőzése érdekében javasolt a pincék megfelelő szellőztetése, a hordók lehetőség szerint nagy térben való elhelyezése, gázérzékelő riasztóberendezés használata. Tanácsos úgy lemenni a pincébe, hogy magunk előtt botra erősített, égő gyertyát tartunk legfeljebb a derék magasságában. Ha a gyertya elalszik – ez jelzi az oxigén hiányát – azonnal el kell hagyni a helyiséget – javasolják a szakemberek. 

Külön figyelmeztetnek a mentés veszélyességére is, mivel gyakori probléma, hogy a balesetet szenvedő személyek segítségére megfelelő védelem nélkül sietnek a helyszínen lévők, azonban a másik segítségére siető ember az oxigénhiányos helyiségbe lépve maga is a mustgáz áldozatává válhat, és nem hogy menteni nem tud, de maga is áldozattá válhat. Az ilyen balesetet szenvedő embereket csak légzőkészülék használata mellett lehet biztonsággal kimenteni, ezért veszély esetén –ha az gyorsan és szakszerűen nem elhárítható - hívni kell a katasztrófavédelmet.

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!