Ugrás a tartalomra

Tojásfát díszítettek az óvodások a Jókai lakótelepen

Létrehozva
Tojás és más húsvéti díszek ékesítenek egy fát a Jókai lakótelepen, ahová a közelben lévő óvoda gyerekei vitték el hétfőn a maguk, illetve nevelőik által készített húsvéti figurákat. 
Kép
Fotók: Parai Roland

Az esemény nemcsak a környezet szépítése, hangulatosabbá tétele miatt fontos, hanem azért is, hogy a gyerekek figyelmét már idejében, kiskorban ráirányítsa a népi hagyományok ápolására.

A feldíszített kis fa jó példája annak, hogy nemcsak kis falvakban, hanem egy zöld környezetben lévő, rendezett városi lakótelepen is lehet népi hagyományt ápolni úgy, hogy azt az erre sétálók is jó szívvel fogadják. A gyerekek és nevelőik a díszek elkészítésénél olyan anyagokat használtak, amelyek tartósak, szépek és az időjárás viszontagságainak is jól ellenállnak.

Kép

Hagyományt ápolni egykori kedves, szép szokásokat feleleveníteni - ez volt a cél a díszítéssel, mondta Kiss János, MIskolc alpolgármestere, aki maga is részt vett a munkában. - Csináltunk egy kis néprajzi kutatást és kiderült, hogy Felső-Magyarországon a kisebb településeken szokás volt tojásfát állítani. Ez a szokás elhalt itt az utóbbi évtizedekben, de azt gondoltuk, hogy ezt a régi szokást érdemes újra előhozni – tette hozzá Kiss János. 

Kép

 

Ez is érdekelhet

TTH Nagyszínpad: Háttérsztorik
Fantáziadús alkalmi társulat a miskolci TTH színpadán
MiskolcKultúraSzabadidő
Nádasy, Mészöly, Prohászka, Rudolf és Fandl.
Forgalmas miskolci kereszteződésben nyúlnak hozzá a jelzőlámpákhoz
Miskolc
Közlekedési információk Miskolcról kedd reggel.
Elindult a távfűtés Miskolcon
Miskolc
A mintegy 32 ezer lakossági felhasználót környezetbarát távhővel ellátó MIHŐ Kft. a lehűlésre tekintettel október 9-én téli üzemmódba helyezte hőközpontjait.