Ugrás a tartalomra

A tojásra és a burgonyára is kiterjesztik az árstopot

Tajthy Ákos 
Utoljára módosítva
2022. november 09. szerda 15:19
A kormány célja a régi ársapkák fenntartásával és az újak bevezetésével az, hogy felezzék az inflációt.

Ársapkát kap a tojás és az étkezési burgonya is - ezt Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter jelentette be a csütörtöki kormányülést követő kormányinfón. 

A miniszter úgy fogalmazott, a kormány a szerdai ülésen megállapította, a szankciós infláció a legnagyobb probléma, már az megdobta a gáz árát, hogy az unió bejelentette, akar egy kilencedik szankciós csomagot, mondta Gulyás.

Gulyás szerint amíg újabb szankciók lesznek, addig szankciós infláció ez, de a magyar kormány a jövő év végére a felére akarja leszorítani az infláció mértékét. Ezért tartják fenn az árstopokat.

- A kormány arra jutott, hogy újabb két termékre terjesztik ki az árstopokat: ez a tojás és a burgonya. Ezeknél a 2022. szeptember 30. napján bruttó kiskereskedelmi árnál ezek ára nem lehet magasabb - jelentette ki.

Ez azt jelenti, hogy a tojás ára 25 százalékkal, a burgonyáé 10 százalékkal lesz alacsonyabb, mint most. A döntés 0,1-0,2 százalékkal csökkentheti az inflációt a kormány számításai szerint. 

A miniszter bejelentette azt is, hogy extraprofitadót vetnek ki a kiegyenlítő szolgáltatást nyújtó erőművekre, hogy a rendszerhasználati díj ne emelkedjen. Reményeik szerint 40 milliárdos költségvetési bevételre tesznek szert ezzel.

A kormányinfó előtt nem sokkal jelentek meg az októberi inflációs adatok, melyek szerint múlt hónapban 21.1 százalék volt a pénzromlás mértéke

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!