Ugrás a tartalomra

A VOSZ felajánlja szakmai együttműködését az új kormánynak

Létrehozva
Gratulál a Tisza Párt választási győzelméhez a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ), amely 25 ezer aktív vállalkozással és több mint 60 ezer tagot számláló üzleti érdekeltségi körével felajánlja szakmai együttműködését az új, demokratikus felhatalmazással rendelkező kormánynak – közölte a VOSZ hétfőn az MTI-vel.
Kép
Új vármegyei központot adott át a VOSZ 2024-ben Miskolcon. Minap-archív fotó: Osztie Tibor

Kiemelték, a VOSZ küldetése a magyarországi vállalkozások versenyképességének támogatása és a magyar piacgazdaság fejlesztése, közösen a gazdasági kormányzattal és a társadalmi párbeszéd résztvevőivel.

Országunk elemi érdeke a gazdasági és társadalmi stabilitás, amely az üzleti siker és az értékteremtő munka alapja, ezért partneri kezet nyújtunk a nyugodt és támogató intézményi és gazdaságpolitikai környezet biztosításához

– fogalmazott közleményében a szövetség.

Rámutattak, hogy érdekképviseleti tevékenységükön és kiterjedt kapcsolatrendszerükön keresztül a magyarországi kis- és középvállalkozások hatékony elérésében és finanszírozásában – a Széchenyi Kártya Programban – több mint két évtizede dolgoznak eredményesen és energiaközösségek szervezésével úttörő szerepet vállalnak a hazai cégek biztonságos és válságálló energiaellátásában is.

A közleményben kitértek arra, hogy a VOSZ irodahálózata országos lefedettségű, minden vármegyében és Budapesten több helyszínen személyesen jelen vannak vállalkozás-fejlesztési tanácsadóik és fogadják a vállalkozókat, segítik napi ügyeik intézését a hiteltanácsadástól az energiabeszerzésen át az üzletmenetet segítő szolgáltatások széles körében.

A VOSZ kész az azonnali egyeztetések megkezdésére, hogy közös munkával kiszámítható, beruházásbarát, a hazai vállalkozások növekedését, a munkaerőpiac fejlődését és így a társadalmi jólétet támogató gazdasági környezetet biztosítsanak Magyarországon – olvasható a szövetség közleményében.

Ez is érdekelhet

Lassulás várható a kiemelkedő reálbértempó után
GazdaságBelföld
Márciusban éves összevetésben 9,2 százalékkal nőtt a bruttó átlagbér, a nettó átlagfizetés pedig 11,3 százalékkal emelkedett, így az előbbi közel 780 ezer, utóbbi 546 ezer forint volt. A nettó mediánbér 13,2 százalékkal 432 ezer forint fölé nőtt.
Üzleti konferencián mutatta be Miskolcot a polgármester
GazdaságMiskolc
Tóth-Szántai József Debrecenben, a PricewaterhouseCoopers (PwC) üzleti konferenciáján a térség fejlesztési irányairól, jövőjéről, valamint Miskolc, Debrecen és Nyíregyháza együttműködési lehetőségeiről beszélt.
A jövő héttől újra működhet a Barátság kőolajvezeték
GazdaságBelföldVilág
A várakozások szerint a jövő héttől újra működhet a Barátság kőolajvezeték – mondta a választáson nyertes Tisza Párt elnöke, miniszterelnök-jelöltje pénteken Budapesten, miután a parlamentbe jutott pártok képviselői az Országgyűlés alakuló ülésének előkészítéséről tárgyaltak.
Sorra dőlnek be a német cégek, rekordokat mértek az építőiparban
GazdaságVilág
Németországban az idei első negyedévben több mint húszéves csúcsra emelkedett a vállalati csődök száma – közölte a Leibniz-Institut für Wirtschaftsforschung Halle (IWH) csütörtökön közzétett elemzésében, amit a piacesprofit.hu szemlézett.