Ugrás a tartalomra

Tök jó szombattal búcsúzik hosszú időre a Baráthegyi Majorság

Létrehozva
A rendezvény teljes bevételét a majorság további működtetésére fordítja az üzemeltető Szimbiózis Alapítvány.
Kép
Felvételeink a Baráthegyi Majorság farsangján készültek. Fotó: MiNap-archív/Mocsári László

Töklámpás készítés, alpaka simogatás, mustpréselés – csak néhány program, amiért érdemes lesz kilátogatni most szombaton délelőtt tíz és délután három óra között a Baráthegyi Majorságba. A „Tök jó szombat” hosszú ideig az utolsó olyan rendezvény lesz itt, ahol a Szimbiózis Alapítvány közösségével találkozhatunk, hiszen ahogyan arról korábban beszámoltunk, az energiaválság őket is elérte, fennmaradásuk érdekében számos drasztikus lépésre kényszerülnek. Ezek egyike a majorság átmeneti bezárása is. 

Szombaton azonban még számos programmal várnak kicsiket és nagyokat, ezeket sorolja fel az alapítvány közleménye.

- Alpaka leső: Mókásan kedves külsejükkel, barátságos tekintetükkel és selymes gyapjukkal elcsavarják minden Baráthegyre érkező vendég fejét. Süti, Izabella, Cleopátra és a többiek várják a simogató kezeket.

- Állatsimogató: alpakák, pónik, kecskék, nyuszik, Dorka csacsi, és Tündér lovunk is arra vár, hogy megsimogassátok őket.

- Lovaglás: Pattanjatok fel Tündér lovunk, vagy Linda pónink hátára, akik örömmel róják majd a köröket. (Támogatói jeggyel vehető igénybe. Ha nem használtok  fel minden megvásárolt jegyet, azzal alapítványunk további működését támogatjátok.)

- Interaktív játszóvár: Bejárhatjátok a Diósgyőri vár kicsinyített mását, megismerkedhettek a régi vidéki élet használati eszközeivel.

- Játszótér: Játszóterünk és népi játékaink csak rátok várnak.

- Tökfaragás: Készítsd el a saját töklámpásod! Az elkészült művet természetesen haza is viheted, vagy itt hagyhatod nálunk, hogy díszítse a majorságot.  A programelemhez kézműves jegy vásárlása szükséges, melynek ára 1 500 Ft/lámpás. A programot szülői felügyelet mellett vehetik igénybe a gyerekek! A kézműves jegyek száma korlátozott, ezért előzetes regisztráció és időpontfoglalás szükséges a kommunikacio@szimbiozis.net e-mail címen! (Választható időpontok: 10:30, 11:00, 11:30, 12:00, 12:30, 13:00, 13:30, 14:00, 14:30) 

- Kavicsfestés: Készítsd el a saját tökös kavicsodat és vidd haza, hogy otthonod dísze legyen. A programelemhez kézműves jegy vásárlása szükséges, melynek ára 1 000Ft/kavics.

- Petanque: Próbáljátok ki ezt a francia eredetű, könnyen elsajátítható golyós játékot.

- Séta a majorságban: Az 5 hektáros terület arra vár, hogy felfedezzétek! Nézzétek meg az üvegházat, a szélkereket, a kerti tavat, a kemencét, barangoljátok be az egész területet!

- Büfé: Meleg italokkal és őszi finomságokkal várunk mindenkit! (A büfében támogatói jeggyel tudtok majd „fizetni”, ha nem használjátok fel mindet, azzal a további működésünket támogatjátok.)

- Ajándékbolt: A Baráthegyi Kincsestár termékeit haza is vihetiket. Válogassatok a szörpök, lekvárok, sült teák, szappanok, kerámiák és kézműves ajándéktárgyak között.

Kép

A Szimbiózis Alapítvány programjára támogatói jegy váltható hétszáz forintért. A szervezet felhívja a figyelmet, hogy amennyiben a jegyet nem váltják be, azzal az alapítvány további működését segítheti bárki. 
 

Ez is érdekelhet

Tíz festési technika
SzabadidőMiskolcKultúra
Ha eddig kérdéses volt, hogy milyen díszítése lesz a húsvéti tojásnak, akkor segítünk. Íme tízféle tojásfestési technika.
Sátorbontás és tavaszi karbantartás a Selyemréti Strandfürdőben
Szabadidő
A medencék visszatöltését várhatóan a jövő hét közepén kezdik meg.
Húsvéti Kavalkád a Szent István téren
SzabadidőMiskolc
Színes, egész napos programokkal várják a családokat húsvétvasárnap a miskolci Szent István téren. A Húsvéti Kavalkád Miskolcon keretében koncertek, gyermekműsorok és kézműves foglalkozások is helyet kapnak.
Oscar-eső Miskolcon: díjnyertes filmek az Uránia Art Moziban
SzabadidőMiskolcVilágKultúra
A CINE-MIS Nonprofit Kft. által üzemeltetett Művészetek Háza Uránia Art Mozitermében március 19. és 25. között különleges válogatást láthat a közönség az Egyesült Államok legrangosabb filmes eseményének, a március 16-án megrendezett 98. Oscar-gálának jelölt alkotásaiból.
Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanács Támogatási Program
A Miskolc Televízió médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja.