Ugrás a tartalomra

Tölgyerdő lesz a Bedegvölgyben

Létrehozva
A Miskolci Városgazda Nonprofit Kft. közel 550 ezer euró vissza nem térítendő támogatást nyert erdőtelepítésre.
Kép
Fotók: Juhász Ákos

A projekt keretében a Bedegvölgyben 32,43 hektáron ültetnek őshonos fafajtákat.
Összesen 260 ezer csertölgy csemetét ültetnek a Bedegvölgyben. Veres Pál polgármester szerint az erdőültetés beleillik a városvezetés klímasemlegességet célzó terveibe. 

- Nem nő ki az erdő egyik pillanatról a másikra, azokat a csemetéket, amiket ki fognak ültetni, meg kell majd védeni. Első körben tehát kerítés épül a terület köré – jelölte ki a kezdeti lépéseket Veres Pál.

Osváth Zoltán Zsolt, a Városgazda ügyvezetője szerint az önkormányzati cég feladata az erdőgondozás lesz.

- Az erdészeti hatóság tölgyerdő létesítését engedélyezte az adott környezetben: hektáronként 8 ezer csemetét kell elültetni. Ezt a munkát erdőtelepítési szakemberekre bízzuk, a feladatra pályázatot fogunk kiírni. A csemeteállományból 80-100 év múlva hektáronként 500-650 gyönyörű tölgyfa áll majd, de már 50 év múlva is olyan erdő lesz a Bedegvölgyben, amiben örömüket lelhetik a város lakói.

Kép
Itt ötven év múlva törgyerdő lesz.

Kertész Béla, a Városgazda műszaki vezetője is beszélt a rájuk váró munkákról.

- A főállományt képző tölgyes mellett lesznek olyan egyedi, védett fafajták, amiket szintén itt ültetünk el. Mindehhez először egy kerítést építünk, hogy elkerüljük a vadkárt – mondta Kertész Béla, hozzátéve, a jövő év elején elkezdik a munkálatokat, ősszel pedig, amikor lezárul a közbeszerzés, elindulhat a telepítés is.
 

Ez is érdekelhet

Rendkívüli ülésen döntöttek – újabb lépés a „számozott” utcai Lidl áruház építése felé
Miskolc
A „számozott” utcák területére tervezett áruház beruházását segítette elő a testület újabb, rendkívüli ülés keretében meghozott döntéseivel. A korábbi alpolgármester szerint akár már idén elkezdődhet az építkezés.
Képgaléria
Sárarany fotóspróba a Nemzeti Színházban
„Nem jó ember, de meg kell értenünk, miért lett ilyen” – Bodoky Márk Turi Daniról
MiskolcKultúra
Nem könnyű szeretni Turi Danit, de ahhoz, hogy színpadon hitelesen megjelenjen, érteni kell, mi hajtja a kegyetlen, hataloméhes és kielégíthetetlenül ambiciózus férfit. Móricz Zsigmond Sárarany című regényének első színpadi adaptációjában Bodoky Márk alakítja a főhőst.
Képgaléria
26-os út belső sáv aszfaltozása
Folytatódik a munka a 26-oson – erre számítson pénteken
Miskolc
A 26-os főút belső sávjában is megkezdi az aszfaltozást a kivitelező, hétfőtől szombatig a megyei központi kórház és a Repülőtéri úti csomópont között dolgoznak. A minap.hu-n folyamatosan nyomon követheti az ütemezést és azt, hogy milyen forgalomkorlátozásokra kell számítani.
Rásegítő járatokat indít az MVK a Kutatók Éjszakájára
Miskolc
Szeptember 25-én, pénteken a Kutatók Éjszakája programhoz igazodva a 20-as, 20A-s, 29-es, 29A-s és 39-es autóbuszok ezen az estén a Tanulmányi épületek megállóhelyet és Egyetemváros végállomást is érintve közlekednek.