Ugrás a tartalomra

Tömegével mondják fel az áramszerződéseket a szolgáltatók

24.hu
Utoljára módosítva
2022. november 21. hétfő 10:29
Komoly változások jelentek meg a vállalati energiaszerződéseknél, ezt pedig sok ügyfél nem hajlandó elfogadni. Pedig a régi, megszokott konstrukciók ma már igen kockázatosak lehetnek - írja a 24.hu. 

Számos vállalati és társasházi ügyfélnél kivágta a biztosítékot, hogy az Audax Renewables Kft. felmondta határozatlan idejű, fixáras villamosenergia szerződéseit a 2023 január 1-jével kezdődő időszakra. Többen ezt úgy értelmezték, hogy az energiakereskedő cég az összes meglévő szolgáltatói szerződését felfüggesztette, és olyan feltételezések is terjedni kezdtek, hogy áramhiány van a piacon – értesült a 24.hu.

„Távol áll a valóságtól, hogy minden szolgáltatói szerződésüket felmondtuk volna az áramra vonatkozóan”

– cáfolt a 24.hu-nak Fejes Tibor, az Audax ügyvezető igazgatója. Hozzátette, az idén minden szerződött ügyfelüknek leszállítják azt a mennyiséget, amiben az egész évre szóló fixáras szerződések keretében megállapodtak.

Fotó: 24.hu

„E konstrukciók felett azonban eljárt az idő, még a nagy szolgáltatók, mint az MVM és az E.ON is csak ritka esetben kínálnak ilyen típusú csomagokat a jövő évre. Minden érintett ügyfelünknek új szerződést ajánlunk január 1-jétől kezdődően, és el tudjuk őket látni a kívánt mennyiségű árammal. De tudomásul kell venni, hogy már csak úgynevezett spotáras szerződéseket tudunk felajánlani, mivel mi is csak a napi piacon tudjuk megvenni az elektromos energiát, minden nap a következő napra előre” – szögezte le. A hasonló szerződések árképletét a holland gáztőzsde árai alapján számítják.

Megjegyezte azt is, hogy az egyetlen kivételt a háztartási méretű kiserőművel – vagyis napelemes rendszerrel – rendelkező, 5000 kWh éves áramfelhasználás alatti fogyasztású ügyfelek képezték. Esetükben a kereskedő nem képes az ügyfélkezelési költséget sem kitermelni, ezért nem tudott ajánlatot adni. Ezekben az esetekben vagy nem adtak ajánlatot vagy a meglévő szerződéseket rendes felmondással szüntették meg.

2023-2024-re már csak nagyon kevés nagykereskedő kínálja rögzített áron az energiát. „Sok ügyfélnek valóban fáj, hogy immár nem kapja meg azt a konstrukciót amit tavaly, azzal együtt, hogy az áramárak a 6–10-szeresére drágultak 2021-hez képest. Az ügyfelek többsége ezt tudomásul veszi, vannak azonban, akik úgy gondolják, hogyha hallatják a hangjukat, akkor megváltozik a helyzet, de ez sajnos nem így van” – fogalmazott az ügyvezető.

Fix és a spotáras szerződések

„Ismerünk olyan cégvezetőt, akinek szeptemberben járt le a gázszerződése, és a szolgáltatója egyik napról a másikra felmondta azt. Kényszerhelyzetbe került, ezért elfogadott egy fixáras ajánlatot, éppen abban a periódusban, amikor a legdrágább volt a földgáz” – mondta Kovács László, a Magyar Vendéglátók Ipartestületének elnöke. Azóta a gázárak érdemben csökkentek, miközben ő a fixárra kötött szerződése miatt dupla annyi energiaárat fizet, mintha tőzsdei árra szerződött volna. Jelenleg is kétségbeesve keresi a kiutat ebből a méregdrága konstrukcióból. Azt tervezi, hogy csődbe viszi a cégét, és egy másikat indít azért, hogy annak nevében esetleg egy másik szolgáltatótól kedvezőbb áron kapjon szerződésajánlatot. Úgy véli, hogy bár a napi áras szerződéseknél az energiaköltségek tervezhetetlenek, és a beérkező számlák is nehezen követhetők, de ezek a konstrukciók mégis korrektebbek, mint a fixárasak.

A tőzsdék ugyanis folyamatosan estek, miközben a magasan rögzített gázárak miatt a szolgáltatók többlethez jutottak, amit minden további nélkül zsebre is vágnak. Ezt felháborítónak tartja az elnök. Az Audax vezetője szerint ez azonban nem igaz, mert minden fixáron eladott volument a kereskedők lefedeznek az értékesítés pillanatában vagy még korábban, tehát nem beszélhetünk extra bevételről.

A gázszerződéseknél már elterjedt napi áras konstrukciók tehát 2023-tól az árampiacon is meghatározóvá válnak. A gáz-, és az árampiacon egyaránt két ügyféltípus különböztethető meg: vannak az egyetemes szolgáltatási árra jogosult, vagyis a rezsicsökkentésben érintett ügyfelek – döntően lakossági ügyfelek vagy nagyon alacsony fogyasztású mikrovállalkozások. A másik az üzleti vagy versenypiaci ügyfelek kategóriája, ők a kedvezményes árra nem jogosultak. Az előírások szerint 3X63 amper, vagy ennél nagyobb lekötött teljesítmény felett  minden vállalkozásnak versenypiacon kell áramot vételezni. Ezen a piacon a szolgáltatók versenyeznek az ügyfelekért, ami azt jelenti, hogy a vállalkozások több ajánlatot is bekérhetnek a különböző szolgáltatóktól – Magyarországon mintegy ötven ilyen szereplő aktív –, és amelyik a számára legkedvezőbb megoldást kínálja, azzal szerződhet le.

Az energiaválság előtt szinte mindenhol elterjedt fixáras szerződések – főleg a kis és közepes vállalkozások esetében – nagyon hasonlítanak a telekomunikációs cégek megoldásaira, vagyis határozatlan idejűek, és egyfajta hűségidőt lehet rájuk kötni, amennyiben az ügyfél kedvezményekhez akar jutni. Ha valamelyik fél nem jelzi felmondási szándékát a következő időszakra, akkor a szerződések automatikusan meghosszabbodnak a következő évre is. Amikor új időszak kezdődik, a szolgáltató az akkor érvényes piaci árak alapján előre leköt a nagykereskedőnél egy adott kontingensnyi energiamennyiséget, amelyből az ügyfelét egész évben képes lesz látni.

„A jelenlegi kiszámíthatatlan energiapiaci helyzetben az ellátásbiztonság érdekében nem vállaljuk, hogy a jövő évre előre vásároljunk meg energiát”

– figyelmeztetett Fejes Tibor. Hozzátette: az év első felében vettek egy nagyobb volument előremenőleg, erre vonatkozóan tavasszal minden ügyfelüknek kiküldték a fixáras szerződésajánlatokat. Nagyon kevesen fogadták el, de ők már korábban leszerződhettek 2023-ra. Ősszel a maradék keretre is meghirdettek egy kampányt, és egészen addig fogadtak be aláírt szerződéseket, adtak ki ajánlatokat, ameddig a keretet le nem fedték. Ám a 2022-es portfólióval összevetve a jövő évre csak feleannyi energiát sikerült előre megvenniük.

Amikor ez a portfólió kimerült, bejelentették, hogy már nem tudnak ilyen szerződést ajánlani a jövő évre. Azoknak az ügyfeleknek, akik nem válaszoltak, vagy nem választottak másfajta konstrukciót, az idei év végével felmondták a szolgáltatást, azaz 2023-ban feléjük már nem lesz ellátási kötelezettségük. „A mintegy 23 ezer ügyfelünk közül 2–3 ezren tartozhatnak ebbe a körbe, de ismétlem, hogy a spotáras konstrukciót mindegyikük számára felajánlottuk” – hangsúlyozta az Audax vezetője.

Közel a határidő, kockázatra figyelmeztet az energiahivatal

A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) felhívja a versenypiaci villamosenergia-felhasználók figyelmét, hogy kellő körültekintéssel, minél előbb vizsgálják meg villamosenergia-beszerzési szerződéseiket, és gondoskodjanak azok mielőbbi megkötéséről, illetve megújításáról. A 2023-ra vonatkozó villamosenergia-beszerzéseket, figyelemmel a kereskedőváltás jogszabályban garantált határidőire, technikailag december 10-ig van lehetőség biztonságosan lezárni. Az árak változékonysága sokkal kockázatosabbá és költségesebbé teszi a korábbi időszakokra jellemző fix árazású szerződéses ajánlatok kiadását, elfogadását. Mindez várhatóan a villamosenergia-kereskedők kockázatkezelési gyakorlatának jelentős változását eredményezi: egyebek mellett a fizetési feltételek szigorodását (bizonyos felhasználói köröknél akár csak előrefizetés mellett vállalják az ellátást a szolgáltatók), illetve jelentősen lerövidülhet az ajánlati kötöttség kereskedők által vállalt időtartama. A felhasználók részéről most különösen fontos lesz az ajánlatok értékelése és az adott helyzetnek megfelelő legjobb ajánlat kiválasztása. – írja az MEKH közleményében.

A változás oka, hogy május óta a forward piacokon csak minimális mértékben lehet áramot vásárolni. Emellett rendkívül nagy a volatilitás, ami azt jelenti, hogy az áringadozás egy napon belül akár a 40–50 eurót is elérheti, miközben nincsenek eladók a piacon. Spotáras konstrukcióban viszont bárki leszerződhet a szolgáltatókkal. Az ilyen szerződések hátránya, hogy nem lehet előre megmondani az ügyfélnek, mennyi lesz az áram ára, mondjuk, jövő januárban vagy szeptemberben, így az üzleti tervekben nem lehet kalkulálni az energiaköltségekkel. Ez a korábbi évekhez képest komoly változás.

A napi tőzsdei árat nagyon sokféle tényező befolyásolja. Jó hír, hogy az uniós energiapolitikának köszönhetően folyamatosan stabilizálódott az árampiac is. A gázpiacon már most jóval alacsonyabb spotárat fizetnek az ügyfelek, szemben azokkal, akik az ősz elején leszerződtek a már korábban megvásárolt energiára. Árnyalja a képet, hogy az elmúlt egy, másfél évben nem fordult elő olyan, amikor az adott napi spotár alacsonyabb lett volna, mint a következő éves forward ár – említi meg Fejes. Éppen a kiszámíthatatlanság miatt irtózik számos ügyfél ezektől a konstrukcióktól, „hiába fordítunk az ügyfélmenedzsmentre sokkal több energiát, mint korábban, sokan akkor sem hajlandók értelmezni a napi áras konstrukciókat, ha félórában magyarázzuk nekik” – méltatlankodott.

Vannak még hátulütők

A gázpiacon elenyészően kevés cég maradt szerződés nélkül 2023-ra, a többség már leszerződött. A fixáras ajánlatok kiszorultak, de az ügyfelek jól fogadták a spotáras konstrukciókat, legfőképp annak köszönhetően, hogy október-novemberben viszonylag sokat estek a tarifák – mondta ugyanakkor a portálnak Németh Ders, a földgáz-kereskedelemmel foglalkozó Wattler Kft. ügyvezetője.

Hátrány persze, hogy ez a konstrukció bonyolultabb, főképp a számlázás mechanizmusa okozhat fejtörést. Alapvető különbség, hogy a napi áras szerződéseknél az esetek többségében az előrefizetés jellemző, miközben a fixárasoknál az utólagos fizetés volt a standard.

Eddig az október havi gázszámlát novemberben kellett kifizetni: a számla november közepén érkezett meg, amit az ügyfél egy adott időszakra vonatkozóan az elfogyasztott energia után kiegyenlített. Most viszont a fizetés két hónappal előre került, mivel októberről már szeptemberben kiküldenek egy előlegszámlát a szolgáltatók. Ezen egy becsült összeg szerepel, amit be kell fizetni, majd októberben érkezik a végszámla, amely a különbözetet tartalmazza.

Mivel a békeidőkhöz képest jelentősen megnőttek az energiaárak, a tartalékok nélküli, gyenge likviditású cégeknél az előrefizetés komoly megterhelést jelenthet, idővel akár bedőlésekhez is vezethet. A Wattlernél egyelőre nem tapasztalják, hogy gond lenne az ügyfelekkel, az Audaxnál viszont úgy látják, hogy romlik a fizetési hajlandóság.

Ám összességében nem a szerződési feltételek, hanem a rekordárak okozhatnak tömeges vállalati csődöket. Kovács László szerint januártól a vendéglátóegységek akár fele, de a legrosszabb forgatókönyv esetén 70–80 százaléka is bezárhat – többnyire néhány hónapra – a kigazdálkodhatatlan energiaköltségek miatt. Tavaly ugyanis összköltségarányosan 5–8 százalék körül volt az energiaköltség az ágazatban, ez most fölment 20–30 százalékra.

Bár nagy a vállalatok kereslete a karácsonyi partyk iránt, a több száz fős rendezvénytereket üzemeltető cégek jó része például nem is fog kinyitni, mert nem hajlandó naponta több millió forintért kifűteni a helyszíneket – vetítette előre a vendéglátók ipartestületének elnöke - olvasható a 24.hu hétfői cikkében

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!