Ugrás a tartalomra

Továbbra is átmeneti helyen fogadja ügyfeleit a MIHŐ és a Miskolc Holding

Létrehozva
A Szemere utcai közös ügyfélszolgálat korábban beázott, a helyreállítási munkák azonban elhúzódnak. 

Átmenetileg továbbra is a Széchenyi utca 60 szám alatt folytatja működését a MIHŐ - Miskolc Holding közös ügyfélszolgálata – írja Facebook oldalán a távhőszolgáltató. Ahogyan arról beszámoltunk a két szolgáltató Szemere utca 5. szám alatti ügyfélszolgálati irodája még a szeptember végi több napos nagy esőzés idején ázott be annyira, hogy az elektromos rendszer is használhatatlanná vált. Ezt követően költöztek a Széchenyi utca 60 szám alatti, a MIK egykori ügyfélszolgálati helyiségében. 

Bár eredetileg úgy tervezték, október második felében visszaköltözhetnek, a tetőszigetelési munkák elhúzódnak, ezért fogadják továbbra is ideiglenes helyen az ügyfeleket – áll a közleményben. 

Kiemelik, az ügyfélfogadási idő a Szemere utcaival megegyező, a pénztári befizetés ebben az átmeneti időszakban azonban továbbra sem lehetséges. 

– A helyreállítási munkákat követően - a Szemere utca 5. szám alatti – MIHŐ-Miskolc Holding ügyfélszolgálati iroda megnyitásának pontos időpontjáról a szolgáltató a későbbiekben ad tájékoztatást – zárul a közlemény.

 

Ez is érdekelhet

Az eddigi legnehezebb meccs vár rájuk
MiskolcSport
Labdarúgás: Merkantil Bank Liga (NB II), 12. forduló.
Kikaptak a Farkasok
MiskolcSport
Kosárlabda: férfi NB I/B, Piros csoport, 6. forduló.
Rákóczi évfordulók határon innen és túl
MiskolcVilágKultúra
Idén kettős évfordulóra emlékezünk: II. Rákóczi Ferenc születésének 350., hamvai hazahozatalának és kassai újratemetésének 120. évfordulójára. A Rákóczi Szövetség középiskolásoknak meghirdetett pályázatának köszönhetően városunkból is sok diák jutott el Kassára a megemlékezésre.
Folytatódik a 3-as számú főút felújítása
Hétfőtől a belső sávokban folytatódik a burkolatjavítás a 3-as főúton
Miskolc
Szombaton befejeződtek az aszfaltozási munkálatok Miskolcon, a 3-as főút külső forgalmi sávjaiban, a régi gyógyszertár épülete és az Ifjúság útja közötti szakaszon. November 2-án, hétfőn a belső sávok felújításával folytatódik a munkavégzés, amely újabb forgalomkorlátozásokkal jár.