Ugrás a tartalomra

Továbbra is veretlen a DVTK HUN-Therm

Létrehozva
A női élvonalbeli kosárlabda bajnokság rangadóját játszották ma Diósgyőrben. A hazaiak megverték a bajnok Sopron Basket csapatát.
Kép
Fotók: Juhász Ákos

A Tippmix Női NB I. A-csoportjában a 17 fordulóból előrehozott mérkőzésen a bajnoki címvédő Sopron Basket csapata látogatott vasárnap a DVTK Arénába. 

Az első negyed egyértelműen a vendégeké volt, a másodikban mi domináltunk, így döntetlen közeli eredményt hozott az első félidő – tette közzé honlapján a hírt a DVTK.

A fordulás után nagy küzdelem jellemezte az összecsapást, amelyen végül felőrölte ellenfelét a DVTK HUN-Therm és megérdemelt győzelmet (71-65) aratva továbbra is veretlenül vezeti a bajnokságot.

Kép

Völgyi Péter vezetőedző a következőképpen értékelte a mérkőzést: „Nagy változások vannak a csapaton belül, az U20-as szabály miatt másképp kellett felállnunk erre a mérkőzésre, és igazából volt bennünk egy mentális gát az elején, ezt hálistennek sikerült közösen átlépnünk a mérkőzés közepén. A Sopron a meccs nagy részében zónázott, hazai pályán most megtaláltuk ennek az ellenszerét. Nagyon sok összetevője van ennek, az egyik, hogy Vera visszatért, a másik Oláh Fruzsi, aki beállt a kispadról és és három hárompontost süllyesztett el, tényleg mindenki hozzátette a magáét. Nagyon várom, hogy végre teljes csapattal tudjunk kiállni a mérkőzésekre, és bízom benne, hogy csütörtökön egy ugyanilyen hangulatú és ugyanilyen pozitív befejezésű mérkőzést tudunk majd játszani a Sepsi ellen.”

Preview Image
A mérkőzésről Juhász Ákos készített fotógalériát.

DVTK: Aho T. 3/3, Aho N. 7/3, Charles 6, Jovanović 11/3, Tadić 11. Csere: Lelik 9/6, Grigalauskytė 4, Oláh F. 9/9, Kányási 11/9, Tenyér. Vezetőedző: Völgyi Péter.

Sopron: Turner 17/9, Fegyverneky 7/3, Sitku 14/6, Brooks 17, Mompremier 6. Csere: Varga A., Böröndy, Toman D., Papp K. 4. Vezetőedző: Gáspár Dávid.

Ez is érdekelhet

Völgyi Péter szövetségi kapitány, a DVTK szakmai igazgatója. Fotó: magánarchívum
Irány Berlin, ahol a franciákkal kezdenek
SportMiskolcVilág
A német fővárosban pénteken kezdődik a női kosárlabda-világbajnokság.
Képernyőre kerül a DVTK
SportMiskolcBelföld
A Magyar Labdarúgó Szövetség nyilvánosságra hozta a Mol Magyar Kupa 3. fordulójának programját és órarendjét.
Rajt a világbajnokságon
SportMiskolcVilág
Diósgyőri harcosok is a ringbe lépnek.
Edzőt vált a DVTK labdarúgócsapata
SportMiskolc
A Merkantil Bank Ligában szereplő együttes jelenleg a táblázat 13. helyét foglalja el, egy győzelem és egy döntetlen mellett három vereség az eddigi mérleg.