Ugrás a tartalomra

Új csapdatípus az inváziós poloskák ellen

Létrehozva
Melegszik az idő, ébredeznek a rovarok is, hamarosan szükség lesz arra az újfajta, mesterséges hőforrást alkalmazó poloskacsapdára, amelyet az ELKH Agrártudományi Kutatóközpont Növényvédelmi Intézetének kutatói fejlesztettek ki.
Kép
Fotó: Internet

Az ELKH pénteki közleménye szerint a növénytermesztésben már régóta alkalmazott, szintén az ATK NÖVI kutatói által kifejlesztett illatanyagos csapdákkal és az új környezetbarát módszerrel hosszabb időszakban válik majd lehetővé a növénytermesztésben nagy kárt okozó inváziós poloskák gyérítése. 

A fűtött csapdák alkalmazása ugyanis éppen abban az időszakban eredményes, amikor a feromoncsapdák hatékonysága lecsökken. Mint írták, Magyarországon több inváziós poloskafaj - mint például a márványos poloska (Halyomorpha halys) vagy a vándorpoloska (Nezara viridula) - is megjelent és tömegesen elszaporodott. A poloskák nagy károkat okoznak a kiskertekben és a növénytermesztő fóliasátrakban. Míg a növénytermesztők egész szezonban "bosszankodnak" miattuk, addig a városban lakók többnyire csak ősszel találkoznak velük a telelőre vonulás időszakában.

Az ATK NÖVI kutatóinak saját tervezésű és kivitelezésű csapdatípusa azon alapszik, hogy ezek a fajok szeptemberben, októberben, vagyis a telelőre vonulás időszakában olyan helyeket keresnek, amelyek jobb túlélést biztosítanak számukra. Ezek általában a környezetüknél melegebb, jól védett, sokszor ember építette tereptárgyak, lakások.

A kutatók által kifejlesztett csapdák ezért mesterséges hőforrást alkalmaznak a poloskák csalogatására. A fejlesztés során a csapdatesten belül elhelyeztek egy termosztáttal szabályozott fűtőlapot, amelynek segítségével a poloskáknak kedvező telelőhelyet imitálnak.  
Az új csapda teljesen környezetbarát, nem tartalmaz semmiféle toxikus kémiai anyagot, és a lakosság is alkalmazhatja.
A kutatók eredményeit bemutató publikáció az Acta Zoologica Academiae Scientiarum Hungaricae című tudományos folyóiratban jelent meg. (MTI)
 

Ez is érdekelhet

 Gróf Serényi Béla kőrisfája
Gróf Serényi Béla kőrisfája az Év Fája címért szállt harcba
KörnyezetBelföldBorsod-Abaúj-ZemplénSzabadidőBulvár
Döntőbe jutott az Év Fája versenyben Gróf Serényi Béla kőrisfája. A putnoki, közel százötven éves fára június 30-ig lehet szavazni.
Év Fája verseny öreg bükkfa
A Bükk 250 éves bükkfája az Év Fája címért versenyez
KörnyezetMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-ZemplénSzabadidő
Döntőbe jutott az Év Fája versenyben a Bükki Nemzeti Park 250 éves bükkfája. A Szarvas-kúti rét ikonikus fájára június 30-ig lehet szavazni.
125 éve nem volt ilyen rossz a helyzet
KörnyezetMiskolcBelföldGazdaságBorsod-Abaúj-Zemplén
Több mint száz éve nem hullott ilyen kevés csapadék Magyarországon. Az úgynevezett májusi „zöldár” is elmaradt, ami tovább nehezíti a gazdák helyzetét.
Hosszabb fű, zöldebb város: így működik a Vágatlan május Miskolcon
KörnyezetMiskolc
Tóth-Szántai József polgármester kérésére Miskolc városa és a Miskolci Városgazda Nonprofit Kft. csatlakozott idén a Vágatlan május mozgalomhoz, amelyet az Élő Környezetért Felelős Minisztérium vezetője, Gajdos László hirdetett meg országosan.