Ugrás a tartalomra

Új funkciót kaphat a leánykollégium

Létrehozva
Egy hosszan elhúzódó történet végére kerülhet végre pont, a közgyűlési többség ugyanis döntött a korábbi Központi Leánykollégium értékesítéséről márciusi ülésén.
Kép
Fotók: Juhász Ákos

Hosszas vitát követően szavazta meg a Miskolcot vezető Velünk a Város-frakció a belvárosi ingatlan értékesítéséről szóló előterjesztést március 30-án. Az egykori Központi Leánykollégium helyzete hosszú évek óta rendezetlen: az előző városvezetés is tervezte, hogy irodaházat alakít ki az épületben - ez el is hangzott a mostani közgyűlési vita során is -, ez azonban végül nem valósult meg.

Most újra a grémium elé került a téma, több verzióról is szavazhattak a városatyák, végül az a döntés született, hogy az épület megmarad, a leendő befektető átépítheti. A részletekről Kéri Zoltánt, a Miskolc Holding Zrt. Ingatlan Igazgatóságának vezetőjét kérdeztük.

- Valóban, a belvárosi ingatlan már tíz éve nem működik kollégiumként, a tulajdonos önkormányzat most azzal a feltétellel kínálja eladásra, hogy a vevőnek a szerződéskötést követően négy éven belül fel kell újítania, vagy át kell építenie az épületet - húzta alá, emlékeztetve: a Központi Leánykollégiumot még 1966-ban adták át, az épület az akkori legmodernebb vasbeton-technológiával készült, és a szakértők szerint ma is kiváló statikai állapotban van. Lebontásról tehát nincs szó.

Kép

Hogy milyen funkciót kaphat majd a felújított épület, annak eldöntése a vevő feladata lesz, ugyanakkor - mutatott rá Kéri Zoltán - "nyilván meg kell felelnie az építési szabályzatban foglaltaknak".

- Mindenesetre a szakmai álláspontom szerint én a vegyes funkciót tartanám reálisnak - tette hozzá. - Azaz részben iroda, részben apartmanlakások, vendéglátó és akár kereskedelmi funkció is elképzelhető.

Külön rákérdeztünk arra is, hogy mi lesz az épületben jelenleg is működő menza sorsa. Erről megtudtuk, hogy jövő június végéig működhet a konyharész, a közétkeztetés további biztosításáról pedig a polgármesteri hivatal illetékes szakosztálya hozza majd meg a döntést.

Kép

Kéri Zoltán beszélt arról is, mi következik a közgyűlési döntés után.

- A Miskolc Holding Zrt. Ingatlan Igazgatósága egy kiajánlási dokumentációt készít, ez tartalmazza az értékesítéshez kapcsolódó feltételeket, előírásokat, valamint a pályázat benyújtásának szabályait. Ezt az igazgatóság meghirdeti a nyomtatott sajtóban és szakmai internetes felületeken. Amennyiben van rá igény, úgy az ingatlant az érdeklődő pályázóknak megmutatjuk, majd a megadott határidőig benyújtott pályázatokat (vételi ajánlatokat) értékeljük. Több ajánlat beérkezése esetén versenytárgyalást tartunk, majd a nyertes kihirdetése után harminc napon belül adásvételi szerződést kötünk - ismertette a folyamatot az igazgató.

Hozzátette végül, hogy a főépület, az úgynevezett "A" épületrészből bruttó 342 millió forint, a konyhaépületrészből pedig bruttó 113 millió forint bevételre számíthat az önkormányzat.

 

 

Ez is érdekelhet

Mesékkel és új kihívásokkal indult az évad a Csodamalomban
MiskolcKultúraSzabadidő
Évadnyitót tartott a Csodamalom Bábszínház kedden. Az eseményen az intézmény különleges világáról, az új évad kihívásairól és a társulati munkáról is szó esett, két bábszínészt pedig külön is köszöntöttek.
3D nyomtatóval gazdagodott a Kazinczy iskola a Rotary jóvoltából
MiskolcOktatás
A Kazinczy Ferenc általános iskola informatikai oktatását támogatja nagy értékű számítástechnikai adományával a Rotary Klub Miskolc-Tapolca, amely a rászorulók mellett a tehetséges diákokat is segíti.
Supersum Háladíjjal ismerték el a Földes igazgatóhelyettesnőjét
MiskolcOktatás
Különleges honismereti szakkört indított Kovácsné Szeppelfeld Erzsébet, a Miskolci Egyetem Földes Ferenc Gyakorló Gimnáziuma igazgatóhelyettese. Supersum Háladíjjal fejezték ki köszönetüket a jelölők értékmentő és értékteremtő oktatási-nevelési munkájáért.
Képgaléria
Új épületszárnyat adtak át a Lévay József Református Gimnáziumban
Megújult épületszárnnyal fogadta első nyolcévfolyamos osztályát a Lévay
MiskolcOktatásEgyház
Tantermeket, tanárit, csoportszobákat, közösségi teret, raktárakat és mosdókat alakítottak ki a Lévay József Református Gimnázium megújult épületrészében a Tiszáninneni Református Egyházkerület támogatásával. Az új helyiségeket szeptember 1-jén vehették birtokba az ötödikes diákok.