Ugrás a tartalomra

Új képtárral bővül a miskolci Herman Ottó Múzeum

Létrehozva
A Herman Ottó Múzeum számos dologgal büszkélkedhet, köztük azzal is, hogy két új épületrésszel is bővítették szűk egy évtizeden belül, amit nem sok múzeum mondhat el magáról - emlékeztet az intézmény pénteki közleményében.
Kép
Juhász Ákos augusztusi felvétele

Mint írják: jelen beruházást követően, – amely az Európai Regionális Fejlesztési Alap és a Magyar Kormányzat vissza nem térítendő támogatásából valósul meg – új képtárat kap az intézmény, illetve megújul a jelenlegi restauráló csarnok is.

Felidézik: a Herman Ottó Múzeum 125 éve gyarapodó gyűjteményeiben több mint háromszázezer, egyedileg nyilvántartott műtárgy és dokumentum található. A múzeum gyűjteményei az elmúlt években két jelentős kollekcióval is gyarapodtak.

Kitérnek arra is, hogy a múzeum bővítése a „Herman Ottó Múzeum bővítése és környezetének fejlesztése” című projekt keretében valósul meg, melynek célja a város kiállítási kínálatának erősítése, a múzeumlátogatás minőségének emelése és egy a kulturális örökségre alapozott turisztikai attrakció kialakítása.

A fejlesztés eredményeképpen a múzeum jelenlegi épülete egy kétszintes kiállítótérrel bővül, ahol két állandó kiállítás kap helyet: „A titkos és a publikus” és a „Miskolc anno” - áll a közleményben.

A Herman Ottó Múzeum Képtárat 2023. december 30-án nyitják meg. A múzeum várja azokat, akik szeretnék felfedezni a város történelmét és művészetét. 

További információ ITT.

Ez is érdekelhet

Meghalt Scherer Péter
KultúraBelföld
Május 19-én, délelőtt elhunyt Scherer Péter Jászai Mari-díjas színész.
Már negyed évszázada húzzák
KultúraMiskolcBelföldVilágBorsod-Abaúj-ZemplénSzabadidő
Huszonöt éves fennállását ünnepli május 21-én, csütörtökön este 7 órától az Anima Vonósnégyes a miskolci Zenepalota Bartók-termében. A Tavaszi Fesztivál kiemelt programja a koncert.
Megállított pillanatok – megnyílt Szarka János fotókiállítása az Ifiházban
KultúraMiskolc
„Megállított pillanatok” címmel nyílt fotókiállítás Szarka János alkotásaiból az Ifjúsági Ház galériájában kedden.
Vajon lesz-e jövőre is?
KultúraMiskolc
Hamarosan kihirdetik az új színházi évadot, a 2026/27-est, amiben valószínűleg helyet kap a Vasgyári eklogák is. A darab szerzőjével és rendezőjével beszélgettünk.