Ugrás a tartalomra

Új közösségi tér van születőben a belváros szívében

Létrehozva
A Miskolci Sohonak keresztelt terület az egykori bazártömbben jön létre, hivatalosan április 25-én, vagyis jövő pénteken adják át.

Kép
Így néz ki a terület most. Fotók: Mocsári László

Négy vállalkozó összefogásának köszönhetően rövidesen új életre kel az egykori miskolci bazártömb. A területnek új neve is lesz: Miskolc Soho, megálmodóinak pedig az a célja, hogy a területen olyan színteret hozzanak létre, ahol jól érzik magukat a miskolciak, de fontos cél a közösségépítés is – tudtuk meg Hajdú Lászlótól, az Expert Holocor Ingatlanhasznosító Kft. tulajdonosától, ügyvezetőjétől.

Bazártömbnek a Széchenyi, Szentpáli, Régiposta és Kazinczy utcák által határolt területet, egészen pontosan a házsorok mögött megbújó sétányt és kavicsos parkolót értjük. A tömb korábban földszintes épületekkel beépített, zegzugos, szolgalmi utakkal átszelt terület volt, a nyolcvanas évekre már erősen lepusztult. Szanálását, majd megújítását még a kilencvenes években kezdték meg, ekkor épült meg a Régiposta és a Szentpáli utcák közötti díszburkolatos „feltáró út” a körforgalommal és a térrel, melynek a mostani fejlesztésekben központi szerep jut, de erről kicsit később.

Kilenc éve

Kép
...és ez az elképzelés.

A területet aztán a kétezres években magántőke bevonásával kívánták fejleszteni, egy új városrészt kívántak ide felépíteni, melynek Széchenyi negyed lett volna a neve. Ebből azonban csak a Régiposta utca felőli lakóházak, valamint a parkolóház épült meg. Bár tervek a 2010-es években is születtek a folytatásra, erre egészen 2017-ig kellett várni, amikor az Expert Holocor megvette első ingatlanját a területen, a néhai Főzelékfalót.

– Az elmúlt közel kilenc évben öt épületet raktunk rendbe, ennek az egyik legfontosabb állomása az újépítésű ingatlanunk, amit a következő héten adunk át hivatalosan az új közösségi tér átadásával párhuzamosan – mondta el Hajdú László, aki hozzátette, lokálpatriótaként mindig is szívügye volt Miskolc fejlesztése, ezért is fogtak bele a bazártömbi rehabilitáció folytatásába, és öröm volt számára, hogy ebben a közeli vendéglátósok személyében partnerre lelt.

Kép

Az új épületbe költöző étterem, az amelletti kávézó, valamint a Széchenyi utcán működő, a közeli kapualjon át könnyen megközelíthető levesbár és hamburgerező összefogott az Expert céggel, tulajdonosaik együtt alapították meg a Soho Egyesületet, akik zászlójukra tűzték fel az új közösségi tér létrehozását.

– A szolgáltató és vendéglátó egységeknek nem volt könnyű az elmúlt négy-öt év. Azonban úgy gondoltuk, előre kell nézni és abban egészen biztosak voltunk, hogy közösségi összefogással könnyebben át lehet lendülni ezen a nehéz időszakon. Ezért álltunk közepére egy olyan önszerveződő körnek amelyben több vendéglátó partnerrel együtt próbálunk egy olyan közösségi teret a Miskolci Sohót létrehozni ami biztonságos lesz, tiszta lesz, halk zenés lesz, fényes lesz és szeretni fogjuk ezt a helyet, nagyon remélem – tette hozzá a cégvezető.

Nyitó party

A körforgalom közepén és akörül létrejövő új teret április 25-én, pénteken adják át a nagyközönségnek egy nagyszabású nyitó party keretében – erről már Lipták Ádám, az előbb említett Melon Café tulajdonosa beszélt.

Kép

 Az elképzelés az az, hogy a körforgalmat azt elkezdjük színtérként használni és zenei programokkal készülünk elsősorban 25-én. Alapvetően olyan chill-es dj szett fog érkezni, ami nem bulizós, hanem kicsit beszélgetős és lehet mellette egy jó falatot vagy egy jó italt elfogyasztani. Illetve lesznek akusztikus koncertek is ezen a napon – részletezte.

A tervek szerint péntek és szombat esténként rendszeresen lesznek itt programok. Az eseményeket tematizálják, gondolnak a családokra és a gyerekekre, a zene és a kultúra szerető közönségre is.

Ez is érdekelhet

3D nyomtatóval gazdagodott a Kazinczy iskola a Rotary jóvoltából
MiskolcOktatás
A Kazinczy Ferenc általános iskola informatikai oktatását támogatja nagy értékű számítástechnikai adományával a Rotary Klub Miskolc-Tapolca, amely a rászorulók mellett a tehetséges diákokat is segíti.
Supersum Háladíjjal ismerték el a Földes igazgatóhelyettesnőjét
MiskolcOktatás
Különleges honismereti szakkört indított Kovácsné Szeppelfeld Erzsébet, a Miskolci Egyetem Földes Ferenc Gyakorló Gimnáziuma igazgatóhelyettese. Supersum Háladíjjal fejezték ki köszönetüket a jelölők értékmentő és értékteremtő oktatási-nevelési munkájáért.
Képgaléria
Új épületszárnyat adtak át a Lévay József Református Gimnáziumban
Megújult épületszárnnyal fogadta első nyolcévfolyamos osztályát a Lévay
MiskolcOktatásEgyház
Tantermeket, tanárit, csoportszobákat, közösségi teret, raktárakat és mosdókat alakítottak ki a Lévay József Református Gimnázium megújult épületrészében a Tiszáninneni Református Egyházkerület támogatásával. Az új helyiségeket szeptember 1-jén vehették birtokba az ötödikes diákok.
Képgaléria
Tudás, felelősség, kitartás – ezekkel felvértezve kezdték meg a tanévet a Ferenczi diákjai
MiskolcOktatás
Soha ne felejtsétek el, milyen értékes hivatást választottatok – kérte a Miskolci Egyetem fenntartásában működő Ferenczi Sándor Egészségügyi Technikum diákjait a város jegyzője tanévnyitó beszédében kedden.