Ugrás a tartalomra

Új szakaszba ér a Dayka-átkötés, változik a forgalmi rend

Tajthy Ákos
Utoljára módosítva
2023. október 29. vasárnap 08:30
A kivitelező rövidesen azon a területen kezd dolgozni, ahol jelenleg még a forgalom halad, ezért a forgalmat átterelik a lassan elkészülő új szakaszra.

Újabb fázisába lép november 6-án a Dayka-átkötés projekt: a Petőfi utcán és a Kálvin János utca megmaradt, kétsávosított szakaszáról a Dayka Gábor utca meghosszabbításaként elkészült új útszakaszra terelik át a forgalmat - mondta el lapunknak a polgármesteri hivatal pályázati főosztályának vezetője. Miklós Viktor kiemelte, a változtatásra azért van szükség, hogy a kivitelező megkezdhesse a Petőfi utca 1-3. valamint az 5. és 7. számok előtti szakaszának átépítését. "Ez az érintett rész egészen a Kálvin utcáig térkő burkolatot fog kapni, tulajdonképpen egy forgalomcsillapított sétaútvonal lesz, a közúti forgalmat és az autóbusz-közlekedést átterelik a Dayka Gábor - Meggyesalja szakaszra, és ide csak célforgalom, azaz a lakók, valamint mentők, tűzoltók hajthatnak majd be" - mondta.

A főosztályvezető kiemelte, amint az látható, a Dayka Gábor utca új szakasza már szinte teljesen elkészült, az útjelzéseket felfestették, a járdák elkészültek, az új kandeláberek is a helyükön vannak, és a Meggyesalja utca megújuló szakasza is jó állapotban van.

- A Dayka utcától a Meggyesalját háromsávossá alakították át, két sáv halad majd a belváros felé és egy sáv a Daykára. Ide terelődik át november hatodikától a forgalom, azonban az utca egy részén, valamint a Rácz György utcán és a Kálvin János utcán még csak a kötőrétege készült el az aszfaltnak, a kopóréteget november végén fogják oda felhordani – mondta el Miklós Viktor.

Dayka forgalomvaltozas
A képre kattintva nagyobb felbontásban is megtekinthető a térkép

Novemberben lehet kész

Hozzátette, erre azért van szükség, mert a kivitelező másképpen nem tudja befejezni a Rácz György utcát és a Kálvin utca még hiányzó részét. „Ez egyébként nagy problémát nem jelent, mindössze arra kell majd figyelni, hogy a kopóréteg felhordásáig az aknafedők négy centire ki fognak állni, ezeket azonban ki lehet kerülni, vagy rá is lehet hajtani. A lényeg, hogy erre a közlekedőknek érdemes lesz figyelniük – tette hozzá a főosztályvezető, aki hangsúlyozta: a kivitelező november végére teljesen elkészül a szakaszon.

Ahogyan az ismert, az útfejlesztés hosszas előkészítést követően 2022 májusában kezdődött el. „A projekt tervezése ennél régebben, már 2016-ban kezdődött, amikor a város eldöntötte, hogy a majdan megújuló Szent István teret meg bővíteni kell. Ezért kellet a forgalmat átszervezni, aminek részeként megszületett a Dayka-átkötés névre hallgató projekt. Az akkori önkormányzat sikeresen pályázott TOP-os forrásokra, meg is kezdődött az épületek kisajátítása, megvétele, ezt követően a bontás, majd a közműépítés és az útfejlesztés” – részletezte.


A projektre eredetileg tizennégy hónap állt rendelkezésre, így idén július végén kellett volna elkészülni a munkának, Miklós Viktor elmondása szerint azonban volt néhány előre nem látott tényező, ami lassította a kivitelezést. „Tervezéskor például nem tudhattuk, hogy a közműtérképek köszönőviszonyban sincsenek a közművek valódi helyzetével, ebből adódott a csúszás, illetve abból, hogy nehézkes volt a forgalom megszervezése úgy, hogy a teljes útszakaszt és a nagyparkolót a kivitelező nem zárhatta le teljesen” – tette hozzá Miklós Viktor.

Négy szakasz

A beruházás eredményeként a Dayka utca meghosszabbításával létrejövő kétsávos út váltja ki rövidesen a Rácz György utcai közlekedést. A Dayka Gábor és a Meggyesalja utca között egy kétszer egysávos, zöldsávval és járdával ellátott útszakasz épül meg. Négy útszakaszt érint a beruházás: a Meggyesalja utca azon szakaszát, mely az új út és a Rácz György utca közé esik; a Meggyesalja utca azon szakaszát, mely az új út és a Reményi Ede utca közé esik; magát az új kialakítású utat, mely a Dayka Gábor utca folytatása és a Petőfi Sándor utca rövid szakaszát, mely az új útkeresztezés területét foglalja magában.
 

Juhász Ákos képgalériája

A több mint egymilliárd forintos, TOP-os és önkormányzati forrásból megvalósuló fejlesztés részeként jelzőlámpás csomópontot építenek majd ki a Rácz György – Meggyesalja utca; Dayka utca – Meggyesalja utca; Dayka utca – Petőfi utca és a Dayka utca – Hunyadi utca között, míg a Kálvin János utcánál jelzőlámpás gyalogátkelőhely létesül. Ezen túl az érintett utcákba becsatlakozó utak egy-egy szakasza is megújul.

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!