Ugrás a tartalomra

Új tanévbe kezdett a Komlóstetői Általános Iskola

Létrehozva
Más lett a neve az intézménynek: Komlóstetői Református Általános Iskola. Először öt éve merült fel az igény a fenntartóváltásra. Ezzel ez lett a hetedik református oktatási intézmény Miskolcon.
Kép
Forrás: komlostetoiskola.hu

Országosan tizenegy új református intézmény kezdte meg a működését ebben a tanévben, közöttük van kettő, ami a Tiszáninneni Református Egyházkerülethez tartozik. Az egyik Komlóstetőn. Az épület az önkormányzaté maradt, de használati jogát az egyházkerület kapta meg, mindaddig térítésmentesen, amíg ott iskola működik.

Ábrám Tibor elmondta, az egyházkerületnek az elmúlt évtizedekben jól átgondolt terve volt azzal kapcsolatban, hogy milyen módon tud részt venni az egyébként állami feladatként végzett köznevelésben Miskolcon, illetve Borsod-Abaúj-Zemplén megyét teljesen, míg Heves megye kis részét magában foglaló egyházkerületben.

– A református egyház már a Reformáció kezdeteitől, az 1500-as évektől kezdve küldetésének tekinti, hogy részt vegyen az intézményes nevelésben. Az egyházkerület területén huszonöt köznevelési intézményben ma már több mint hétszáz pedagógus és mintegy ezerkétszáz alkalmazott dolgozik a körülbelül nyolcezer óvodás és tanuló mellett – mondta a Tiszáninneni Református Egyházkerület főgondnoka.

Kovácsné Pásztor Gabriella, az iskola igazgatóhelyettese elmondta a fenntartóváltás zökkenőmentes volt: a Miskolci Tankerületi Központ az intézményben lévő oktatástechnikai felszereléseket is átadta, kivéve olyan laptopokat, amiket egy pályázat útján biztosítottak. – A laptopok mellett voltak még interaktív panelek és olyan tabletek, amiken a gyerekek dolgozhattak órán. A legnagyobb kihívást azonban mindenkinek a járványveszély jelenti, ami miatt újra elrendelhetik az online-oktatást. Legfontosabb lenne a munkaeszközökként használt digitális eszközök pótlása a tanárok számára.

Ez a feladat a továbbiakban már az egyházkerületre vár. Ábrám Tibor főgondnok elmondta, hogy ennek a tanévnek a feladata az intézmény igényeinek és fejlesztési lehetőségeinek a felmérése. Az iskolalelkész Antal Mariann lett, aki a Miskolc-Vasgyári Református Gyülekezet lelkipásztora, mellette főállású hitoktatója is lesz az intézménynek.

Ez is érdekelhet

Szeles időnk lesz, de legalább sok napsütéssel
MiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
Kedden sok napsütésre számíthatunk a térségben, az időnként megjelenő felhőkből említésre méltó csapadék sehol sem várható.
Az Erenyőn és a Fonodán is kátyúmentesítenek
Miskolc
Közlekedési információk Miskolcról kedd reggel.
Így lett legenda a Villanyrendőr
MiskolcKultúra
Hogy mikor és miért kapta nevét a Villanyrendőr, az kiderül Nagy Attila helytörténész, a Mit Miskolc Adhatott Blog szerkesztőjének az írásából.
Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanács Támogatási Program
A Miskolc Televízió médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja.