Ugrás a tartalomra

Új vezető a Miskolci Önkormányzati Rendészet élén

Létrehozva
Szabó Ferenc lesz július 1-jétől a Miskolci Önkormányzati Rendészet igazgatója – erről csütörtöki ülésén döntött Miskolc Önkormányzatának közgyűlése.
Kép
Fotó: mior.hu (illusztráció)

Szabó Ferenc csaknem huszonhat éves szakmai és vezetői tapasztalattal rendelkezik, a közterület-felügyelői és az önkormányzati rendészeti hivatás terén, az utóbbi években előbb az ügyleti- és térfelügyeleti osztály, majd a járőrszolgálati osztály vezetője volt a Miskolci Önkormányzati Rendészetnél. Felsőfokú tanulmányait az egri Eszterházy Károly Főiskola pedagógia szakán végezte, rendelkezik közterület-felügyelői, mezőőri, illetve közigazgatási szakvizsgával is.

Szabó Ferenc az április 30-val távozott Vincze Csabát váltja az igazgatói poszton - írja közleményében a Városháza.

Ez is érdekelhet

A jogász válaszol: Előzetes bizonyítás közjegyző előtt
Miskolc
Miskolci olvasónk levelében leírta, hogy a fél éve vásárolt házában, rövid idővel a birtokba lépés után repedések jelentkeztek. Az eladóval szemben szeretne igényt érvényesíteni, de a javítás után már nehezebben fogja tudni bizonyítani, milyen állapotban volt az ingatlan, mi okozta a problémát, és mekkora kár keletkezett. Kérdezi, hogy ezek után milyen lehetősége van?
Mutatjuk, hol vetnek be lajtos kocsikat szombaton
MiskolcKörnyezet
Az ÉRV Zrt. Miskolc több pontján hibaelhárítást végez szombaton, ezért szünetel a vezetékes ivóvíz-szolgáltatás. Vízvételezési lehetőséget lajtos kocsikból biztosítanak.
Elcsúsztak a Macik
MiskolcSport
Jégkorong: a hazaiak nyerték az iglói felkészülési találkozót.
Születésnapot ünnepelt Az Életért a Rák Ellen Egyesület
Miskolc
A daganatos betegeket és hozzátartozóikat segítő közhasznú civil szervezet idén 35 éves, amit pénteken a vármegyeháza éttermében ünnepeltek meg.