Ugrás a tartalomra

Új vízelvezetőt építenének Perecesen, fél éve várnak az engedélyre

Létrehozva
Már csak a kormányhivatal a gátja az Erenyő utcai felújításnak, de a késlekedés sokba kerülhet, hiszen az építőipari árak is egyre magasabbak - mondta a körzet önkormányzati képviselője csütörtökön.
Kép
Fotó: Juhász Ákos

Aki végigmegy Pereces fő útján, az maga is tapasztalhatja, hogy a toldozott, folt hátán folt aszfalt nem teszi valami komfortossá a haladást. 2019-től Bazin Levente (Velünk a Város) a városrész önkormányzati képviselője, azt mondja, az előző városvezetés idején még csak nem kátyúmentesítették az útszakaszt, nemhogy a csapadékvíz elvezetésére fordítottak volna gondot.

Az elmúlt 2-2,5 évben amit tudtak, megtettek mindenesetre: megszüntették a balesetveszélyes úthibákat, kijavították a csapadékvíz-elvezető árkokat, és rendszeresen lefestik a közúti korlátokat is.

- De ezek is csak pillanatnyi megoldást jelentenek, hiszen egy régi és elöregedett útszakaszról beszélünk - ismeri el a politikus.

Ahhoz, hogy az útpályát rendbe tudják tenni, előbb mintegy 1,5 kilométeres szakaszon fel kellene újítani az út melletti árkot. Bazin Levente elmondása szerint ezzel sem foglalkoztak érdemben a korábbi ciklusban, egy imitt-amott kiásott földárok próbálja elvezetni (több helyen az úttestre) a domboldalról lezúduló esővizet. A város - egy komplex, több mint 500 millió forintos pályázat részeként - nyert arra forrást, hogy korszerű, betonelemes vízelvezetéssel megoldják a problémát. Megtervezték a beruházást, majd tavaly év végére ennek dokumentációja is elkészült. A folyamat azonban elakadt.

Kép

- Lépésről lépésre haladtunk, tavasszal már meg akartuk kezdeni a munkát, fél éve azonban a kormányhivatalhoz tartozó vízügyi hatóság aláírására várunk. Hogy ezt továbbra sem kaptuk meg, most már komoly nehézséget fog okozni, hiszen az elszálló infláció miatt az építőipari árak is jóval magasabbak, mint mondjuk fél évvel ezelőtt - mutat rá az önkormányzati képviselő.

Ha minden a tervek szerint haladt volna, akkor már idén nyáron kiépülhetett volna a csapadékvíz-elvezetés Pereces főutcáján - így viszont félő, hogy az engedély csúszásával legkorábban is csak jövő tavasszal kezdődhet a munka.

- Komolyan merem állítani, hogy a megfelelő vízelvezetés kiépítése után forrást fogunk találni az út újraaszfaltozására is - zárta Bazin Levente önkormányzati képviselő.

Ez is érdekelhet

Itt a második lépcső: nyári menetrendjét is javítja az MVK
Miskolc
Június 21-étől több a villamos és több buszjárat is gyakrabban jár, de új viszonylat is indul 20B jelzéssel.
Az első orvosi eszköz kipipálva a város vezetőinek támogatásával
Miskolc
Egy őssejtfagyasztó szekrény, valamint egy lamináris box megvásárlására indított gyűjtést a Supersum Közhasznú Alapítvány – előbbit már meg tudják vásárolni, köszönhetően annak is, hogy Miskolc polgármestere és alpolgármesterei tiszteletdíjuk egy jelentős részét felajánlották a jó ügy érdekében.
Így nő ki a földből a Szent István téri társasház
Miskolc
A beruházó cég illetékese szerint a következő időszakban havonta egy szintet emelkedik majd az épülő komplexum.
Görömbölyi Kuruc Vigasság
Miskolcikum lett a miskolc-görömbölyi pincesor
MiskolcKultúraÉletmód
A keddi bizottsági ülésen egyhangú támogatással a Miskolc Települési Értéktárba az épített környezet, kulturális örökség szakterület kategóriában lett nevesítve és bejegyezve a görömbölyi pincesor.