Ugrás a tartalomra

Újabb rangos elismerést nyert el a DVTK Stadion

Létrehozva
1987 óta díjazza a Sport- és Szabadidő Szolgáltatások Nemzetközi Szövetsége (IAKS) a dizájn és a funkcionalitás terén kiemelkedő sportlétesítményeket. November 5-én Kölnben ezüst fokozattal díjazták a - 2018-ban az Év Stadionjának választott - DVTK Stadiont a 26. Nemzetközi IAKS Kongresszuson.

Ez az elismerés a tervező mérnök és az építész iroda, a KKBK, a BMSK, valamint Magyarország Kormánya és a DVTK klub együttműködésének eredménye – emeli ki a diósgyőri klub hivatalos honlapján megjelent cikk.

Kép
Fotó: Mocsári László

A portálnak nyilatkozó Pottyondy Péter, a stadion tervezője ismertette: fél évvel ezelőtt kapott egy e-mailt, hogy a Kölnben székelő, a Nemzetközi Olimpiai Bizottsággal, és a Nemzetközi Paralimpiai Bizottsággal is együttműködő Sport- és Szabadidő Szolgáltatások Nemzetközi Szövetsége kétévente kiír egy építészeti díjat a sport- és szabadidő témájú épületek versenyére.

– Jelezték, hogy látták a DVTK Stadiont a világhálón és felkértek minket, hogy pályázzunk. Összeállítottunk egy komoly szakmai anyagot és beadtuk a pályázatot. Július 15-én eredményt hirdetett a zsűri és azt az örömhírt kaptuk, hogy a 93 pályázó közül a stadionunk bekerült a legjobb 22 közé, amelyeket arany-, ezüst-, és bronz fokozattal díjaznak. A DVTK Stadion az ezüst fokozatát kapta meg ennek az építészeti díjnak. November 5-én volt a díjátadó, amelyen személyesen vettem részt Tóth Dénessel, a tulajdonos képviselőjével együtt. Nagyon büszkék vagyunk rá, hogy újabb díjjal gazdagodott ez a fantasztikus épület – emelte ki.

Az IAKS Award díjat 1987 óta kétévente példaértékű, jól megtervezett és funkcionálisan kiemelkedő sportlétesítmények kapják. A bírák az épületek rangsorolásánál a dizájnt és a fenntarthatóságot is figyelembe vették.

Az IAKS-t 1965-ben alapították Kölnben. Ez az egyetlen nonprofit szervezet, amely világszerte foglalkozik a sportlétesítmények fejlesztésével, ezért a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) által elismert szervezet státuszt kapott.

Ez is érdekelhet

Szervezettek voltak, mint a szakszervezet
SportBorsod-Abaúj-Zemplén
Labdarúgás, Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei I. osztály, 17. forduló.
Diósgyőri hatvannégy kockás diadal
SportBorsod-Abaúj-Zemplén
Tíz város a magyar sakkozásért verseny, Edelény, 2 ország, 59 játékos, 4 csoport, 7 forduló, 2x10 perc + lépésenként 5 másodperc bónusz.
Hatgólos pólóvereség
SportMiskolc
Vízilabda, E.ON férfi OB I-es bajnokság, alapszakasz, 1. csoport, 13. forduló.
Lalik Petra harmadik lett
SportMiskolc
52. fedett pályás atlétikai magyar bajnokság és téli dobó bajnokság, Nyíregyháza.