Ugrás a tartalomra

Újra bővül a Miskolci Állatkert kenguru családja

Létrehozva
A kis kenguruk néha már kikukucskálnak anyjuk erszényéből.
Preview Image
Kenguru bébik születtek a Miskolci Állatkertben - Mocsári László képgalériája

Idén is bővül a Miskolci Állatkert kenguru családja. A létesítménynek jelenleg három nőstény kenguruja van, ebből kettőnek pedig már biztos, hogy kicsi van az erszényében. A gondozóknak időnként sikerül is megpillantani őket. 

- A látogatóknak igen nagy szerencse kell hozzá, hogy meglássák őket, hiszen a kicsik még a nap nagy részében az erszény biztonságában rejtőznek, elsősorban a reggeli illetve az esti órákban dugják ki egy kicsit a fejüket és pillantanak ki a nagyvilágra – mondta el a Miskolc Mának Veress Tamás, a Miskolci Állatkert gyűjteményi vezetője. 

Kép
Fotó: Mocsári László
 

Fotóriporterünk viszont szerencsével járt, a répa illata megtette hatását, és egy apró rózsaszín fejecske bukkant ki az erszényből. A kenguruk harminc napos vemhesség után jönnek a világra, ekkor viszont egyből be is másznak az anyjuk erszényébe és ott cseperednek legalább öt hónapon át. 

A kicsik a gondozók szerint néhány hét múlva kezdhetik el felfedezni a nagyvilágot, akkor már a látogatók is megnézhetik őket. De akinek szerencséje van, egy-egy pillanatra akár addig is láthatja őket.

Ez is érdekelhet

Oscar-eső Miskolcon: díjnyertes filmek az Uránia Art Moziban
SzabadidőMiskolcVilágKultúra
A CINE-MIS Nonprofit Kft. által üzemeltetett Művészetek Háza Uránia Art Mozitermében március 19. és 25. között különleges válogatást láthat a közönség az Egyesült Államok legrangosabb filmes eseményének, a március 16-án megrendezett 98. Oscar-gálának jelölt alkotásaiból.
Bevetik a nehézágyút
Szabadidő
Reményeik szerint nyáron a teraszon is lesznek programok a Helynekemben. Víg György programszervezővel beszélgettünk a közelgő koncertekről is.
Világhírű hegedűművész ad ingyenes koncertet Miskolcon
SzabadidőMiskolc
Különleges zenei élmény várja a közönséget Miskolcon: ingyenes koncertet ad Mága Zoltán hegedűművész és zenésztársai március 21-én, szombaton este a Miskolci Egyetem Díszaulájában. Az eseményt az Eszmék és Értékek Alapítvány szervezi, amely minden érdeklődőt szeretettel vár a különleges hangulatú zenei estre.
Thaiföldön ünnepli a Valentin-napot
SzabadidőBelföld
Miskolcon több mint tíz éven át ünnepelhették a helyiek a szerelem napját egy népszerű együttessel, aminek sok-sok romantikus száma van. Igen, a V-Techről van szó, és Kefirrel beszélgettünk.