Ugrás a tartalomra

Újra élettel telt meg a Diósgyőri vár

Létrehozva
A hosszú hetek után újranyíló attrakció szabadtéri programjai kétezernél is több látogatót vonzottak.
Kép
Fotó: Juhász Ákos

Várséták, íjászat, középkori játékok, fegyvermustra, mesesarok és különböző bemutatók – bár a kínálat és a színvonal a  jól   megszokott volt a Diósgyőri várban, a látogatói talán még a korábbiaknál is jobban megbecsülték a változatos programokat. Nem csoda: a koronavírus-járvány miatti kényszerszünetet követően május 30-án, szombaton szervezett először szabadtéri rendezvényt a kultikus helyszínre a Miskolci Kulturális Központ csapata.

Almási Beatrix, a Diósgyőri vár kommunikációs menedzsere érdeklődésünkre elmondta, az elmúlt három napban több mint kétezren fordultak meg a vár szabadtéri helyszínein.

Preview Image
Juhász Ákos képgalériája


- Abszolút sikernek mondható tehát el az újranyitás. Külön öröm, hogy gyermeknapi akciónk is sikeresnek bizonyult, nagyon sokan hoztak lufit melyeknek itt a várban találtunk helyet. Nagyon sokan kézműveskedtek, ültettek varázsbabot, jó volt látni és érezni azt, hogy a látogatók várták az újranyitást – mondta.

Mint megtudtuk, a vár a tanév végéig egyelőre csak hétvégénként lesz nyitva, de figyelik a friss járvánnyal kapcsolatos híreket és szabályokat és ezek tükrében fogják mérlegelni a nyári időszakot a közeljövőben.

Kép

 

Ez is érdekelhet

Véleményező munkacsoport jön létre az új miskolci jegyző kiválasztásához
Miskolc
A csoport létrehozását a polgármester kezdeményezte.
Közös felelősség a komfortosabb utazásért
Miskolc
Tények és tanácsok a miskolci közösségi közlekedésben.
Képgaléria
Semmelweiss nap a városházán
Semmelweis Nap – elismerte a város az egészségügyi dolgozók elkötelezett munkáját
MiskolcEgészség
Miskolc város önkormányzata Semmelweis napi ünnepi rendezvényén köszönte meg hétfőn mindazok áldozatos munkáját, akik életüket a gyógyításnak szentelték.
Fontos közlekedési változás az Avason
Miskolc
Kedd reggel lép életbe a változás.