Ugrás a tartalomra

Újra lehet licitálni a jegyzői autóra

Létrehozva
Eladásra hirdette meg a korábbi városvezetés által vásárolt és használt kocsit Miskolc tavaly hivatalba lépett új jegyzője. Ignácz Dávid úgy ítélte meg, nincs szüksége a mindennapi munkája során ilyen képességű, árú és luxusfokozatú gépjárműre.
Kép

Az először áprilisban megjelent felhívással a jegyző célja az volt, hogy ha sikerül vevőt találni a Skoda típusú autóra, a befolyt összeget a város az éppen kitört koronavírus-járvány elleni védekezés költségeire fordíthatja.

A két esztendő alatt közel százezer kilométert futott jármű, amelyet teljes luxus-felszereltséggel vásárolt az előző városvezetés a Skoda Superb L&K 2.0 TDI jelzést viseli.

Tavasszal azonban nem érkezett ajánlat, ezért a felhívást júliusban megismételtette a Városháza. Az ekkor meghatározott 7 milliós minimálár nyomán sem kelt el a közlekedési eszköz. Hogy a rá elköltött közpénz egy része visszajöjjön és hasznosabb célra legyen fordítható, a hivatal decemberben ismét módosított az áron, hogy végre vevőre találhasson.

Most 6 millió forintért kínálja a Skodát (vagyis a beérkező ajánlatoknak ezt a minimálösszeget kell elérniük). Az érdeklődők a jegyzo@miskolc.hu e-mail címen jelezhetik vételi szándékukat. (A szükséges, kitöltendő dokumentumok a miskolc.hu weboldalon megtalálhatók.) A Skoda Superb természetesen megtekinthető: január 6-án a Polgármesteri Hivatalban. Ezt követően 2021. január 11-ig lesz lehetőség „licitálnia” az érdeklődőknek.

Ez is érdekelhet

A 26-os felújítása madártávlatból
Megújult Miskolc egyik legfontosabb útszakasza: befejeződött a nagy avasi útfelújítási program
Miskolc
Április végén kezdődött, a napokban pedig befejeződött az avasi lakótelepen a Szentgyörgy, a Klapka és a Pattantyús utca teljes felújítása, amelynek révén teljesen megújult az Avas ütőerének számító közel 3 kilométeres útszakasz.
Erőművek Éjszakája - Nézz be a hőtermelés és távhőszolgáltatás kulisszatitkaiba!
MiskolcKörnyezet
A MIHŐ Kft. idén is csatlakozott a Magyar Energetikai-és Közmű Szabályozási Hivatal programjához, az Erőművek Éjszakájához, amelyet országszerte október 16-án rendeznek meg a Távhőszolgáltatás Napja apropójából. Délelőtt a Mesevár óvodásokat látták vendégül a Kenderföldi Biomassza Kazánházban.
Forrás kamarakórus
A közönséget is bevonják majd
MiskolcKultúraSzabadidő
Negyvenéves évfordulóját ünnepli a Forrás kamarakórus szombaton a Zenepalotában. A délután 4-kor kezdődő hangversenyen számos meglepetés is lesz.
I. Nagy Lajos Emlékmenet
700 fős történelmi seregszemle, lovagi párviadalok és látványos bemutatók Miskolcon - Íme a programok
MiskolcOktatásKultúraSzabadidő
Szombaton indul az I. Nagy Lajos Emlékmenet Miskolcon. Mutatjuk A „hétszázát!” elnevezésű rendezvény programjait.