Ugrás a tartalomra

Újra nyitva a Toborzó Iroda a Miskolci Egyetemen

Létrehozva
Szeptember 14-től újra kinyitotta kapuit az egyetemi toborzó iroda, mely március közepe óta, a járványügyi helyzet kirobbanásától nem fogadott ügyfeleket. Most azonban a higiéniás protokoll szabályainak betartása mellett újra várja a katonai pálya iránt érdeklődő hallgatókat.
Kép

A speciálisan a felsőoktatásban tanuló korosztályt megszólító iroda az A/1-es épület 1. emeletén, a Marketing Intézettel szemben található. A helyszínen katonai ösztöndíjakról és tartalékos szolgálati formákról kaphatnak bővebb felvilágosítást az érdeklődők.

Az iroda nyitását követően Nagy Géza őrnagy, a Miskolci Toborzó Iroda vezetője megbeszélést folytatott a Nemzeti Közszolgálati Egyetem vezetésével a Honvédelmi alapismeretek című tantárgy oktatásáról, melyet csaknem négyszáz hallgató vett fel teljesítendő tantárgyai közé ebben a félévben a Miskolci Egyetemen.

Egyetemi Toborzó Iroda nyitvatartása:

H-CS: 10:00-15:30

P: 10:00-12:00

Ez is érdekelhet

Sarlós Boldogasszonnyal kezdődött az aratás
MiskolcEgyház
Az áldott állapotban lévő Szűz Mária és az ugyancsak állapotos Erzsébet találkozásáról emlékezik meg Sarlós Boldogasszony ünnepe.
Szombaton több 20-as autóbusz érinti majd az Egyetemvárost
MiskolcKörnyezet
Gépész évfolyam találkozót tart a Miskolci Egyetem Gépészmérnöki és Informatikai Kara szombaton - ehhez igazodik a 20-as busz menetrendje is.
Képgaléria
Sokszor láthatatlanul, de annál elkötelezettebben dolgoznak Miskolcért
Miskolc
Tizennyolc köztisztviselőt tüntettek ki szerdán, a miskolci Városházán a köztisztviselők napja alkalmából.
Képgaléria
Perecesen folytatódott a zúzalékos utak javítása
Miskolc
A program még májusban indult el Miskolcon, az első ütem Perecesen zárul. A mintegy egy kilométer hosszúságú útszakaszon összesen 30 tonna zúzalékot terítettek el. A cél az, hogy az ott élők és a telektulajdonosok számára biztosított legyen a biztonságos és akadálymentes.