Ugrás a tartalomra

Újra régiségvásárral indulhatott a hónap

Létrehozva
A járványügyi korlátozások eltörlésének köszönhetően most már tényleg a „békeidőt”, vagyis a pandémia előtti éveket idézte a program hangulata.
Preview Image
A Júliusi régiségvásár képekben - Mocsári László képgalériája


Festmények, nippek, játékok, bútorok és egyéb csecse-becsék – a júliusi régiségvásáron is színes volt a választék a Miskolci Régiségvásáron. A program a járványügyi korlátozások fokozatos enyhítésének köszönhetően június elején hét hónap szünet után tért vissza.

A régiségek kedvelői a múlthónaphoz hasonlóan idén is lelkesen vetették bele magukat a kincskeresésbe. A sétálóutca és terei már délelőttre megteltek emberekkel, akik boldogan válogattak a kereskedők portékái között. 

Kép
Fotó: Mocsári László


Habár a múlt hónapban még fennmaradt korlátozások az előző régiségvásárt sem érintették (sem védettségi igazolvány nem volt szükséges a részvételhez, és a közterületeken már ekkor sem kellett maszkot viselni), a mostani rendezvényen már még szabadabban mozoghattunk: maszk nélkül ugorhatott be bárki az ilyenkor is nyitva tartó üzletekbe, ahol már létszámkorlát sem volt. A nézelődést, kutatást, vásárlást követően pedig védettségi igazolvány és maszk nélkül ihatott-ehetett bárki a miskolci vendéglátóhelyeken, most már akár beltéren is.

Ez is érdekelhet

Hatékony és környezetkímélő módszerrel irtják a szúnyogokat Miskolcon
MiskolcKörnyezet
Miskolc Város közigazgatási területén lévő szúnyogtenyészőhelyek felmérése, monitorozása már tavasszal megkezdődött és egészen szeptemberig folytatódhat a biológiai szúnyoggyérítés.
A Himalájában őshonos, de Miskolcon kelt ki a tojásból
MiskolcKörnyezet
Új lakóval bővült a kéktorkú tragopánok családja a Miskolci Állatkertben. A madarak egy különleges, hegyvidéki fácánféle képviselői.
Megtudtuk, hol nem lesz víz hétfőn
Miskolc
Miskolc több pontján hibaelhárítási munkálatokat végeznek az ÉRV Zrt. munkatársai hétfőn, ezért az érintett helyszíneken lajtos kocsikkal biztosítják az ivóvizet.
Képgaléria
A Bartók Béla Művelődési Ház relikviái
Itt volt a Pécsi Sándor Guruló Színház
MiskolcKultúra
Bejutottunk a Bartók Béla Művelődési Házba, ami az Újgyőri főtér mellett van. Az ötrészes cikksorozatban elérkeztünk a házban működő színpadi csoportokhoz. Ágotai József mesélte el a kapcsolódásukat.