Miskolcon három szervezet, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat, a Napfényt az Életnek Alapítvány és a Magyar Vöröskereszt segíti lakhatással az otthontalanokat. A Miskolci Városgazda Nonprofit Kft. 2015-ben indított egy programot, ami hatvan olyan embert foglalkoztat, akik kapcsolatban állnak a három említett szervezettel.
Így került képbe Krizsán Péter is, aki a Lyukóvölgy eleji Őzugróban él egy kis házban.
– A válással kezdődött egy nagyon rossz életszakaszom, amikor minden vagyonomat eltékozoltam. Édesapám meghalt, így nem vár majd engem borjúval, ha hazatérek. Volt nagy házam, munkám, mert szakközépiskolában érettségiztem, ahol lakatos végzettséget szereztem, utána még a technikumot is elvégeztem munka mellett. A Digépben és a DAM-ban is dolgoztam. Aztán a könnyelmű életvitelem miatt pár év alatt mindent elveszítettem. 2010-ben tettem szert arra a házra, amiben most élek. Új feleségem nem is gondolom, hogy lesz, hiszen a párválasztás szerintem elsősorban egzisztenciális kérdés. 2015-ben nagyon megörültem a Városgazda lehetőségének, hogy dolgozhatok. Abban, hogy megkapjam a munkát, a Vöröskereszt szakemberei segítettek, hálás vagyok nekik – mondta, utalva a mentorprogramra, amiben a hatvan foglalkoztatottat mindenben segítik a mentorok. "A státuszom jelenlegi hivatalos megnevezése: munka- és termelésszervező. Hét embernek osztom ki, hogy mit végezzen el aznap. Változatos a tevékenységem: a fűrész-, az aprító és a hasítékológép kezelése és javítása is rám tartozik. Ha pedig jobb idő lesz már végre, akkor kimegyünk a telepről buszmegállókat festeni" - tette hozzá.
Barcsai Csabáné is 2015 óta van a programban. – Napi nyolcórás munkát végzek itt én és a párom is, akivel három és fél éve vagyunk együtt. Nagyon jó, hogy dolgozhatunk, mert így félre tudunk rakni pénzt. Egy saját házra gyűjtünk. Egyébként is célom volt, hogy ne sokáig legyek bent a szállón. A másik célkitűzésem a stabil munkahely volt, ami jelenleg rendelkezésemre áll. Gallyakat aprítunk és takarítunk itt, a telephelyen, de szoktunk ki is menni, ahol például illegális hulladékot pakolunk. Sokat köszönhetünk a Városgazdának és a Vöröskeresztnek is. Eleinte a Barosson laktunk, aztán bérlakásba költöztünk a Szentpéteri kapuba, most pedig már az Avasról járunk dolgozni reggel 6-ra busszal, amihez még bérletet is biztosítottak nekünk. Délután kettő óra húszkor végzünk a munkával, utána felveszünk egy ebédet és egy vacsorát a Vöröskeresztben, aztán megyünk haza. Otthon aztán olvasunk, rejtvényt fejtünk, ha pedig kimehetünk, sétálgatunk, kirándulgatunk – mondta Judit, akinek szülei meghaltak, és a nővérével tartják a kapcsolatot telefonon vagy személyesen.
Csontos Andrásné szintén élete párjával dolgozik a Városgazdánál. – Én még csak pár hónapja vagyok benne a programban, de nagyon hálás vagyok érte. Szívesen végzem mindennap ezt a munkát, mert már gyerekkoromban is hozzászoktam a kertműveléshez. Szerencsen születtem, Prügyön nőttem fel. Miután elvégeztem a nyolc általánost, dolgoznom kellett, így sem érettségim, sem szakmám nincs. Van két fiam és három unokám is, a legkisebb egy hónapja született. Nem várom el, hogy segítsenek, örülnek, ha megélnek ők maguk saját keresetükből. A Vöröskereszt nagyon sokat adott nekem, édesanyám is a szervezet öregek otthonában él. Most a Covid miatt nem látogathatjuk, de korábban naponta találkoztam vele. A páromat is itt találtam meg, már negyedik éve vagyunk együtt. Terveink között szerepel, hogy legyen egy saját házunk, nem kell nagy, egy szerény parasztház is megfelel otthonnak életem hátralévő részére – mondta az ötvennégy éves Enikő, aki a nádasréti munkán kívül hólapátolást, sózást és falevelek gereblyézését végzi még.
