Utcafásítási program indult a Győri kapuban
Utcafásítási programot indítottak el a Győri kapuban a városrész önkormányzati képviselői, Hollósy András és Nagy Ákos. Az akció célja, hogy még egészségesebb és zöldebb legyen a városrész lakókörnyezete. Mintegy félmillió forint értékben húsz facsemetét – hárs-, szivar- és juharfákat – ültetnek el a Győri kapu 35-40. között, a Balázs Győző téren és az Andor utca felső szakaszán.
– Szeretnénk egy élhetőbb és még zöldebb környezetet teremteni a Győri kapuban, hogy az itt élők még komfortosabban, még egészségesebb környezetben és körülmények között tudják élni mindennapjaikat. Bízunk benne, hogy komoly társadalmi összefogás valósulhat meg a Győri kapuban – hangsúlyozta Hollósy András.
Hozzátette, várják a városrészben élők jelentkezését, akik szeretnének csatlakozni a kezdeményezéshez. Észrevételeiket jelezhetik a Miskolci Városgazda Kft. munkatársainak, de akár személyesen az önkormányzati képviselőknek.
Nemcsak fásítanak, a Szinva medrét is kitakarítják a városrészben. A Győri Kapui Kapuzörgetők civil szervezet csatlakozott a TeSzedd! országos szemétgyűjtési akciójához, a víz világnapja alkalmából vállalták, hogy mintegy másfél kilométeres szakaszon kitakarítják a Szinva medrét.
- A városrészben élők nagyon büszkék a környezeti feltételekre, hiszen ez zöldebb terület, mint a város más részei. Közelben van a Szinva, viszont bizonyos időközönként ráfér a karbantartás. Vasárnap 14 órakor a Thököly utca hídjánál találkozunk az önkéntesekkel, és onnan haladunk felfelé a Szinva vonalán – tudtuk meg Lichtenstein Raymondtól, a Kapuzörgetők szakmai vezetőjétől.
Mint Nagy Ákos önkormányzati képviselő fogalmazott, örömmel támogatják a Kapuzörgetők kezdeményezését. A faültetésen kívül lesz egy nagy volumenű szemétszedési és környezettakarítási akció is az ott élők bevonásával, ami a 12-es választókerületben kezdődik.