Ugrás a tartalomra

Úton-útfélen mutogatta magát, lekapcsolták a szatírt

Létrehozva
Szeméremsértés miatt emelt vádat a Kazincbarcikai Járási Ügyészség egy férfi ellen, aki fél éven keresztül a város parkjaiban „nemi vágyának felkeltése végett” rendszeresen mutogatta magát.

A vádlott idén január végétől júniusig Kazincbarcikán parkokban, tereken, útmenti fás, bokros területeken eltérő időpontokban, összesen kilenc alkalommal, nemi vágyának felkeltése érdekében nadrágját és alsó nadrágját letolva, altestét lemeztelenítve mutogatta magát.

Cselekményeit felnőtt korú járókelők, illetőleg az önkormányzati rendészet is észlelték és értesítették a rendőrséget. Az ügyészség a büntetlen előéletű, letartóztatásban lévő vádlottal szemben fogházbüntetést és közügyektől eltiltást indítványozott – írja hétfő reggel kiadott közleményében a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség.

(A külső kép illusztráció)

Ez is érdekelhet

Egy betöréssorozat tragikus vége
BűnügyBorsod-Abaúj-ZemplénBűnügy
A Hernádkakon élő tolvaj még adománygyűjtőládákból is lopott.
lovak 26-os
Halálos balesetet okoztak az elszökött lovak a borsodi úton
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A borsodi telephelyről három ló kiszökött, a 26-os számú főúton személyautóval ütközve halálos balesetet okoztak.
Emberölés előkészülete miatt került letartóztatásba a fiatalkorú
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a fiatalkorúnak a letartóztatását, akivel szemben emberölés előkészületének és személyi szabadság megsértésének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás.
Erőszakkal akadályozta jogszerű eljárásukban a mentősöket
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Ítéletet hozott az Ózdi Járásbíróság annak a férfinak az ügyében, aki erőszakkal akadályozta jogszerű eljárásukban a mentősöket Ózdon.