Ugrás a tartalomra

Vádat emeltek a putnoki emberölés gyanúsítottja és barátnője ellen

Létrehozva
A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség vádat emelt a putnoki emberölés letartóztatásban lévő, 22 éves gyanúsítottja és annak 37 éves barátnője ellen különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntette és segítségnyújtás elmulasztásának vétsége miatt. 
Kép
Fotó: Internet (illusztráció)

Mint ismert, a bűneset még 2021. novemberében történt, amikor egy putnoki férfi többkésszúrással meggyilkolta egyik ismerősét, akivel korábban is rendszeresen vitatkozott, mert ugyanazzal a nővel volt viszonyuk. Ez a konfliktus odáig fajult, hogy november 27-én este az elkövető brutálisan megverte és megkéselte az ismerősét, aki belehalt a sérüléseibe.

A férfi ellen most emberölés miatt indult eljárás - tájékoztatta az MTI-t a főügyészség kedden.

A vádirat szerint a nő egy másik férfi lakásában élt Putnokon, akivel gyerekkori barátság kötötte össze. Emiatt többször is voltak féltékenységi viták a vádlottak között. Egy 2021. november végi napon a házigazda férfi és a két vádlott együtt italozott, majd mindhárman távoztak a sértett lakásából.

Később a sértett és a nő visszament az ingatlanba, ahol a késő éjszakai órákban a férfi vádlott ittasan megjelent, barátnőjét keresve. Amikor belépett a lakásba, szexuális aktusra utaló helyzetben találta a barátnőjét és a sértettet, aki azt mondta a vádlottnak, hogy lefeküdt a nővel - írták.

A vádlott ekkor pofon ütötte barátnőjét, majd ütlegelni kezdte a sértettet. A nő látta a bántalmazást, elszaladt a helyszínről, de senkit nem értesített a veszélyhelyzetről annak ellenére, hogy lehetősége volt segítséget kérni. A lakásban maradt vádlott többször ököllel megütötte a sértett fejét, majd a földre került férfit több alkalommal megrúgta, megtaposta, majd egy késsel is megsebezte.

A vádlott férfi a vérző sértettet a padlón hagyva távozott a házból. Az áldozat a bántalmazás miatt olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy életét vesztette, halálakor az átlagost meghaladó testi és lelki gyötrelmet kellett elszenvednie.

A közlemény szerint a két vádlott másnap visszament a lakáshoz, és jelentette a rendőrségen, hogy holtan találták a sértettet.
Az ügyészség a vádlottak közül a letartóztatásban lévő, büntetett előéletű férfival szemben életfogytig tartó fegyházbüntetést és közügyektől való eltiltást indítványozott, a büntetlen előéletű nővel szemben pedig felfüggesztett fogházbüntetést - írja az MTI.

Ez is érdekelhet

Emberölés előkészülete miatt került letartóztatásba a fiatalkorú
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a fiatalkorúnak a letartóztatását, akivel szemben emberölés előkészületének és személyi szabadság megsértésének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás.
Erőszakkal akadályozta jogszerű eljárásukban a mentősöket
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Ítéletet hozott az Ózdi Járásbíróság annak a férfinak az ügyében, aki erőszakkal akadályozta jogszerű eljárásukban a mentősöket Ózdon.
Kapával támadt rendőrökre – szabadságvesztésre ítélte a törvényszék
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Ítéletet hozott a Miskolci Törvényszék annak a férfinak az ügyében, aki egy kapával rendőrökre támadt Sajószentpéteren, majd előállítását követően megütötte az egyik hivatalos személyt.
Nagymamája zaklatta fiú unokáját
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Vádat emelt egy nő ellen minősített szexuális erőszak bűntette miatt a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség, aki saját fiú unokája sérelmére követett el szexuális erőszakot.