Ugrás a tartalomra

A választóktól vár tanácsokat Barkai László

Létrehozva
Online tanácskozásra hívja a miskolciakat Barkai László. Azt szeretné, ha a helyiek rangsorolnák a várossal szembeni kihívásokat. A polgármesterjelölt mindamellett átláthatóságot is sürget.
Kép
Fotók: Mocsári László

Ahogy azt megírtuk, Barkai László a kampány most zajló heteiben ismerteti az önkormányzati választásra összeállított, polgármesteri megválasztása esetén meglépendő hét programpontját. A Lokálpatrióta Demokratikus Egyesület, a Demokratikus Koalíció (DK), a Magyar Szocialista Párt (MSZP), a Párbeszéd - A zöldek Pártja (PM), valamint az LMP - Magyarország Zöld Pártja (LMP) által támogatott független jelölt múlt pénteki sajtóeseményén elsőként az általa demokratikus városvezetésként tételezett működés alapelveit fektette le.

– Az elmúlt időszakban több száz miskolci mondta el a véleményét, hogy milyen változásokat sürgetne, melyek azok az akadályok, amelyek gyors megoldása égetően szükséges ahhoz, hogy egy jobb, élhetőbb, fejlettebb Miskolcon éljünk – hangzott el a jelölttől, akitől megtudtuk: deklarált célja, hogy a városban élők maguk dönthessék el annak a tizenhat pontnak a megvalósulási sorrendjét, amellyel polgármesteri munkáját elkezdi majd. Ennek érdekében a www.drbarkailaszlo.hu-n a következő napokban bárki leadhatja szavazatát a számára legfontosabb ügyre.

Csütörtök délután Barkai László mindemellett második pontját is ismertette a nyilvánossággal. A polgármesterjelölt egy „korrupciómentes, transzparens és tiszta Miskolc programjáról” beszélt. Mint mondta, fontos számára, hogy Miskolc hivatalosan is csatlakozzon az „EZ a MINIMUM az önkormányzatokban” elnevezésű átláthatósági programhoz. Egyes elemeiben szerinte ugyan már elért eredményeket a város, ám kiemelten fontosnak tartja, hogy ebben a rangsorolásban az elsők közé kerüljön az önkormányzat. 

Kép

– A program célja, hogy átláthatóságot biztosítson az önkormányzati cégeknél, a város költségvetésében és a közbeszerzésekben. Valóban kereshetővé kell tenni az összes önkormányzati nyilvános dokumentumot. Ki kell nyitni az önkormányzatot, átláthatóvá tenni a közgyűlés működését, helyreállítani a közérdekű adatok megismerhetőségét – taglalta Barkai László.

Álláspontja szerint az itt élőknek meg kell ismerniük az elmúlt évek Miskolcot érintő fejlesztési projektjeinek hátterét, és tiszta képet kell kapniuk arról, hogy a mindenkori önkormányzati vezetés mire költötte el a városfejlesztési forrásait, valamint a kiemelt beruházásokba sorolt projektek milliárdjait.

– Öntsünk tiszta vizet a pohárba, lebbentsük fel a fátylat a beruházások mögött sejlő lehetséges ügyekről! Ne lehessen a város elvtelen kifizetőhely. Ne legyünk Mészáros Lőrinc turkálója. A város fejlesztésére fordítható forrásaink végesek, ezért akkor lehetünk a leghatékonyabbak, ha versenyben, piaci árakon rendeljük meg a beruházásokat, szolgáltatásokat. Minden forint hatékonyan, ott és úgy kerüljön elköltésre, ami a legjobban szolgálja a miskolciak érdekét – hangsúlyozta a gyermekorvosként is ismert jelölt.

Ez is érdekelhet

Tíz kiemelt arany minősítés a népművészeti tehetségkutatón
MiskolcBelföldVilágOktatásKultúraSzabadidő
Szombaton a miskolci Művészetek Háza adott otthont a XV. „Dunán innen, Tiszán túl” Kárpát-medencei Ifjúsági Népművészeti Tehetségkutató Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei és partiumi elődöntőjének.
Briós sütés a Sütni Jó Alapítványnál
Már nem sok kell, hogy összejöjjön a pénz az új kemencére
MiskolcBelföldBorsod-Abaúj-ZemplénÉletmód
Újabb gyűjtést indított a Sütni jó! Alapítvány.
DVTK II F4R - Nyíregyháza SFC II. Fotó: BCS
Hazai pályán kapott ki a tarcsi
MiskolcSport
A DVTK II F4R csapata Diósgyőrben játszott bajnokit. A Nyíregyháza SFC II együttesét fogadta a DVTK II F4R.
Előállítás, állatmentés, segítségnyújtás – közös akcióban
MiskolcBűnügy
Nagyszabású közös közterületi akciót tartott a rendőrség, a rendészet és a polgárőrség pénteken Miskolcon.