Ugrás a tartalomra

Változás a Miskolci Önkormányzati Rendészet élén

Létrehozva
Vincze Csaba, a Miskolci Önkormányzati Rendészet (MiÖR) vezetője kérelmet nyújtott be a városvezetés felé közszolgálati jogviszonyának közös megegyezéssel történő megszüntetésére, 2023. április 30-i hatállyal.
Kép
Vincze Csaba rendészet igazgató miör
Mocsári László felvétele a távozó igazgatóról

A város vezetésével, az önkormányzati képviselőkkel és a társszervekkel eddig fennálló jó kapcsolata továbbra is megmarad, és szükség esetén szívesen segít tanácsaival rendészeti kérdések megoldásában, hiszen 40 év szakmai tapasztalat áll a háta mögött.

Távozására vonatkozó kérelmét azzal indokolta, hogy új feladat végrehajtására érkezett felé megkeresés, és ennek kíván a jövőben eleget tenni.

A távozó igazgató megköszönte a városvezetésnek azt a támogatást, amelyet a nehéz körülmények ellenére is biztosított mind a rendészet felé, mind vezetői munkája végzéséhez.

Miskolc MJV Önkormányzata a megüresedett vezetői posztra pályázatot ír ki - tudatta a polgármesteri hivatal sajtóosztálya.

Ez is érdekelhet

Zöldfalat adtak át a Fényi gimnáziumban
MiskolcOktatásKörnyezet
A zöldfal a tavaly decemberben Kassán, a Via Carpatia EGTC által megrendezett, diákoknak szóló verseny, az EcoChallenge verseny „nyereménye” volt.
A világ egyik legrangosabb gasztronómiai versenyére Miskolcon készül a magyar válogatott
MiskolcVilágGasztroSzabadidő
A magyar nemzeti cukrász- és szakácsválogatott szeptember 21-én és 22-én Miskolcon tartja versenyszimulációs főzését a világ egyik legelismertebb gasztronómiai megmérettetésére.
Képgaléria
26-os út belső sáv aszfaltozása
Folytatódik a 26-os felújítása – képgaléria a helyszínről
Miskolc
A 26-os főút belső sávjában is megkezdi az aszfaltozást a kivitelező, hétfőtől szombatig a megyei központi kórház és a Repülőtéri úti csomópont között dolgoznak. A minap.hu-n folyamatosan nyomon követheti az ütemezést és azt, hogy milyen forgalomkorlátozásokra kell számítani.
fotó: Mocsári László
Kísérletek, tudományos kalandok – jön a Kutatók Éjszakája
MiskolcSzabadidőTudomány
Közel 150 izgalmas programmal, látványos kísérletekkel, tudományos bemutatókkal és jubileumi eseményekkel várja az érdeklődőket a Miskolci Egyetem a Kutatók Éjszakáján, szeptember 25-én.