Ugrás a tartalomra

A városvezetés leszerelteti az aggályosnak tartott kamerákat, térmikrofonokat

Létrehozva
A polgármesteri hivatal rendjének helyreállítása érdekében az elmúlt időszakban több bejárás is történt. Ezen bejárások egyikén derült ki, hogy a közgyűlési ülések és egyéb rendezvények helyszínéül szolgáló teremben olyan kamera és mikrofonok vannak elhelyezve, amelyek nem részei a közvetítő rendszernek.
Kép

Erről sajnos semmiféle tájékoztatást nem történt sem a felszereléskor, sem a tavalyi átadás-átvételkor.

Az ügy vizsgálata során az alábbiak derültek ki: Kriza Ákos kérésére Alakszai Zoltán akkori kabinetvezető engedélyével 2016 augusztusában több mint 3,7 millió forint értékben került beszerelésre a közgyűlési terembe egy robotkamera, két térmikrofon és a hozzájuk tartozó vezérlőegység. A kamera és a mikrofonok olyan jó minőségű eszközök voltak, amelyek segítségével a teremben zajló minden beszélgetés és történés rögzíthető volt. Mivel a rendszer független a közgyűlés üléseit közvetítő rendszertől, emiatt a kikapcsolt mikrofonok és kamerák esetén is rögzíthetett mindent. Tehát a teremben helyet foglaló képviselők, hivatali dolgozók, cégvezetők, sajtómunkatársak, érdeklődők beszélgetéseit, mozdulatait is rögzíthette a rendszer. Akár a nem nyilvánosságnak szánt, magánjellegű beszélgetéseket is.

Sajnos ugyanez igaz a zárt ülésekre is, hiszen a közvetítő rendszer a zárt ülésen lekapcsol, de a felfedezett kamera és mikrofonok ezt automatikusan nem tették meg.

Ugyanakkor azt sem lehet tudni, hogy a közgyűlési teremben tartott egyéb rendezvények (konferenciák, egyeztetések, fórumok) esetében működött-e ez a rendszer. A vezérlő egységben nem tárolták el a felvételeket, azokat külső és ismeretlen tárhelyre menthették el. Mivel a robotkamera és a térmikrofonok működése aggályos, ezért a jelenlegi városvezetés azok leszerelésére adott utasítást, bár ez is plusz költséget jelent.

(Nyitóképünk illusztráció, egy korábbi, a járványhelyzetet megelőző közgyűlésen készül.)

Ez is érdekelhet

25 éve a Miskolci Egyetemen – jubileumot ünnepel az Egészségtudományi Kar
MiskolcOktatás
Szakmai konferenciával, megemlékezésekkel és hagyományőrző eseményekkel ünnepelte negyedszázados jubileumát a Miskolci Egyetem Egészségtudományi Kara. Az egy napon át tartó eseménysorozat nemcsak a miskolci felsőfokú egészségtudományi képzés elmúlt huszonöt évének mérföldköveit foglalta keretbe, hanem az észak-magyarországi régió egészségügyi és védőnőképzésének múltja előtt is tisztelgett.
Egy nap alatt több mint 500 üzleti tárgyalás a BOKIK-ban
MiskolcGazdaság
Több mint 200 szakember vett részt az Észak-magyarországi Beszállítói Fórumon, amelynek keretében 11 meghatározó vállalat képviselőivel tárgyalhatnak a kis- és középvállalkozások. A rendezvénynek október 14-én a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara (BOKIK) miskolci székháza adott otthont.
Két érem a háromtusa országos bajnokságról
MiskolcSport
A Miskolci Sportiskola öttusa szakosztályának két növendéke is dobogóra állhatott.
Bővül a város térfigyelő kamerarendszere
Miskolc
A település közbiztonságának erősítése, a közterületek biztonságának fenntartása és a lakosság biztonságérzetének javítása érdekében tovább bővül a város közterületi térfigyelő kamerarendszere.