Ugrás a tartalomra

Vasárnap kezdődik az Ökumenikus Imahét

Létrehozva
Miskolcon rendkívüli népszerűségnek örvend a felekezetközi programsorozat.
Kép
Közös imádság a tavalyi Ökumenikus Imahét alkalmán a Deszkatemplomban.

A keresztény egység jegyében idén is megrendezik országszerte az Ökumenikus Imahetet január 21-től január 28-ig, amelynek több felekezet temploma és imaháza ad otthont. Miskolcon és Diósgyőrben a baptista, evangélikus, görögkatolikus, metodista, ortodox, református és római katolikus felekezet vesz részt a szervezésben. A belvárosi sorozat január 21-én 17 órától a Deszkatemplomban fog kezdődni, ahol Krank József ortodox parókus prédikál és Kovács Zoltán metodista lelkipásztor olvassa föl Isten igéjét. 

- Az Ökumenikus Imahét témáját minden évben más ország állítja össze, ami lehetőséget nyújt arra, hogy saját kultúrájukat, keresztény közösségüket bemutassák a világnak – mondta Almási Ferenc, a Deszkatemplom református lelkipásztora. - Idén az afrikai Burkina Fasó-i felekezetközi munkacsoport vállalta magára ezt a munkát. Így 2024-ben az ő örömeik, problémáik és szokásaik kerültek a programsorozat fókuszába. Az irgalmas szamaritánus bibliai példázatát választották vezérigének, amiben az akkori többségi társadalom által megvetett szamáriai segít egy rablók által megvert embernek. Eközben egy helyi pap és egy lévita is elmegy mellette. 

Miskolcon az irgalmasság gondolatát inkább csak erősíteni érdemes. 
- Itt nagy szeretetben élnek egymás mellett a keresztény gyülekezetek tagjai és a papok, lelkészek. Ennek egyik ékes példája volt az, hogy amikor a Deszkatemplom leégett, a Minorita templomból érkezett hozzánk az első adomány. Ezt mi is viszonoztuk, amikor náluk volt beltéri tűz. Jó megélni azt, hogy Isten közös népe találkozik, és egyre jobban ismerjük egymást. Eközben pedig tudhatjuk, hogy mindannyiunk hitében Krisztus, mint megváltó a közös alap. Az eltérő liturgiák megismerése pedig mindenkit gazdagít. Talán ezért is mondható el, hogy közel telt házasak a Miskolci Ökumenikus Imahét alkalmai – hangsúlyozta a lelkipásztor. 

Különös aktualitása van a mai világban az ökumené gondolatának. 
- Nagy megtiszteltetés számunkra, hogy idén a mi templomunkban indulhat el a helyi Ökumenikus Imahét. Lesz egy közös vacsora a papokkal, lelkészekkel a Jókai általános iskolában, amit az iskola konyhája készít elő. Az istentiszteletet követően pedig a hallgatóságot sütivel, teával vendégeljük meg. Az alkalom menete során törekszünk arra, hogy minél színesebb legyen és több felekezet képviselője kapjon valamilyen szolgálati lehetőséget. A keresztény egységnek rendkívüli aktualitása van most, hogy Európába sok bevándorló és más vallású érkezik. Nem engedhetjük meg magunknak, hogy mi megosztottak legyünk. Ennek apropóján az imahét után általában felmerül, hogy szervezhetnénk egy évközi ökumenikus megmozdulást is Miskolcon. Viszont eddig csak protestáns berkeken belül sikerült ilyesmit összehozni – árulta el a református lelkész.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Zsidó újévi koncert a Kazinczy utcai zsinagógában
Különleges koncert az újév alkalmából
EgyházMiskolcKultúraSzabadidő
A Zsinagógák Hetén világhírű izraeli kántorkórus adott koncertet a miskolci Kazinczy utcai zsinagógában. A nem mindennapi esemény egyszerre volt spirituális élmény és kulturális ünnep, amely a zsidó újévhez kapcsolódva hozta közelebb a hagyományokat a közönséghez.
Boldoggá avatták Bódi Mária Magdolna vértanút
EgyházBelföld
Több ezren vettek részt a szombati eseményen.
Leó pápa a Jubileumi Ifjúsági Találkozón Rómában: "Építsetek emberségesebb világot!"
EgyházVilág
Több mint egymillió fiatallal, köztük kétezer magyarral telt meg Róma külvárosában a Tor Vergata mezeje a világtalálkozón.
A református egyház pünkösdi üzenete: "Akiket Isten lelke vezérel, azok Istennek fiai"
Egyház
Pünkösdi körlevélben köszöntötték a Kárpát-medence és a világ reformátusságát a Magyar Református Egyház püspökei.