Ugrás a tartalomra

Vasgyári nosztalgia

Miskolc Televízió/minap.hu
Utoljára módosítva
2020. március 10. kedd 10:57
Megmentik a vasgyár makettjét.
Korábbi szakemberek segítenek a makett megmentésében. (Fotók: Juhász Ákos)

A Diósgyőri Kohászatot 250 évvel ezelőtt alapították, ezért idén az önkormányzat támogatásával rendezvényeken emlékeznek majd a Vasgyárra. A programsorozat nyitóállomása annak az elmúlt évtizedekben megsérült makettnek a felújítása, amely a korábbi igazgatóság dísztermében állt és nemrégiben civilek mentették meg. A teljes vasgyári gyárterepet ábrázoló terepasztalt a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Építész Kamara fogadta be, és most a Kohászati Gyűjtemény szeretné rendbe tenni az egykori dolgozók visszaemlékezései alapján.

Tóth Viktor, az Észak-Keleti Átjáró Egyesület önkéntese szerint a makett több érdekességet is tartogat: - Azt tudjuk, hogy valamikor a 70-es és 80-as évek közti intervallumban készült és ugyanezen a maketten mutatták meg azt, hogy milyen fejlesztések lesznek majd a gyár területen. És ezért az egyes fejlesztési szándékok különböző színnel vannak jelölve rajta. Tehát egyrészről megmutatja a múltat, illetve ábrázolja a meg nem valósult jelent és azt, hogy mi az, amit hozzátoldottak.

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!