Ugrás a tartalomra

A vécépapírra és a konzervekre is mennyiségi korlátozást vezetett be a Lidl

Létrehozva
A cég válasza szerint az intézkedést az ellátási láncban adódó problémák miatt kellett meghozniuk.

Mennyiségi korklátozást vezetett be a vécépapírra és a konzervekre a Lidl - írja a telex.hu. A hírportál mindezt egyik olvasójának köszönhetően szúrta ki, aki négy csomag vécépapírt szeretett volna venni egy Lidl áruházban, de papírhiány miatt egy vásárló csak három papírterméket vehetett egyszerre. Egy másik olvasójuk arról számolt be, hogy az eddigi egy karton, vagyis 12 liter helyett legfeljebb 6 liter 2,8 százalékos UHT-tejet lehet venni egyszerre.

A Telex ezek után megkérdezte  a Lidlt, hogy milyen termékekre van mennyiségi korlátozás üzleteikben. Az üzletlánc válaszában úgy fogalmazott: „Áruházainkban jellemzően az árstoppal érintett árucsoportok esetében vezettünk be mennyiségi korlátozást. Vállalatunk mindent megtesz annak érdekében, hogy az áruellátás folyamatosan biztosított legyen, ugyanakkor az utóbbi hónapokban az tapasztalható, hogy többszörös az érdeklődés az árstoppal érintetett termékek iránt. Bár sok esetben

jelentősen nagyobb mennyiségű termék rendelkezésre állásáról gondoskodunk a megnövekedett kereslet okán van, hogy ez is kevésnek bizonyul.

Ezenfelül az ellátási láncban adódó problémák miatt egyes papírtermékekre (pl.: WC-papír, papír zsebkendő), valamint néhány konzervre (pl. őszibarack, csemegeuborka) vezettünk be mennyiségi korlátozást annak érdekében, hogy vásárlóinkat folyamatosan ki tudjuk szolgálni.”

Ez is érdekelhet

Lassulás várható a kiemelkedő reálbértempó után
GazdaságBelföld
Márciusban éves összevetésben 9,2 százalékkal nőtt a bruttó átlagbér, a nettó átlagfizetés pedig 11,3 százalékkal emelkedett, így az előbbi közel 780 ezer, utóbbi 546 ezer forint volt. A nettó mediánbér 13,2 százalékkal 432 ezer forint fölé nőtt.
Üzleti konferencián mutatta be Miskolcot a polgármester
GazdaságMiskolc
Tóth-Szántai József Debrecenben, a PricewaterhouseCoopers (PwC) üzleti konferenciáján a térség fejlesztési irányairól, jövőjéről, valamint Miskolc, Debrecen és Nyíregyháza együttműködési lehetőségeiről beszélt.
A jövő héttől újra működhet a Barátság kőolajvezeték
GazdaságBelföldVilág
A várakozások szerint a jövő héttől újra működhet a Barátság kőolajvezeték – mondta a választáson nyertes Tisza Párt elnöke, miniszterelnök-jelöltje pénteken Budapesten, miután a parlamentbe jutott pártok képviselői az Országgyűlés alakuló ülésének előkészítéséről tárgyaltak.
A VOSZ felajánlja szakmai együttműködését az új kormánynak
GazdaságBelföld
Gratulál a Tisza Párt választási győzelméhez a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége.