Ugrás a tartalomra

Véletlenen múlt az élete

Létrehozva
A Miskolci Törvényszék társtettesként, különös kegyetlenséggel, védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérlete miatt állapította meg két fiatalkorú vádlott bűnösségét.

A két vádlott 2019. június 27-én az esti órákban egy Szerencs melletti kistelepülésen séta közben találkozott az ittas állapotban lévő sértettel, akitől cigarettát kértek. A férfi ennek nem tett eleget, ezért követni kezdték, szidalmazták, ütötték, rugdosták. Végül elértek a gyalogút végén lévő vízelvezető árok feletti hídhoz. Ekkor a vádlottak – a korábbi esőzések miatt iszapos – 30-40 cm magas, hömpölygő vízzel teli árokba húzták az áldozatot és a fejére, illetve csípőjére álltak, olykor helyet cseréltek, a kapálózó férfit rugdosták és a víz alá szorították. Csak akkor hagyták abba, amikor egy arra sétáló gyalogos rájuk szólt.

A sértett a fején repesztett sebet, testszerte többszörös zúzódást és sorozatbordatörést szenvedett. Az életveszélyes állapot elmaradása csupán a véletlennek, a fulladás okozta halálé pedig a helyszínen megjelenő személy közreműködésének köszönhető.

A törvényszék az I. rendű vádlottat öt év fiatalkorúak börtönében végrehajtandó szabadságvesztésre és öt év közügyektől eltiltásra ítélte, míg a II. rendű vádlott vonatkozásában – aki az elkövetés idején még gyermekkorú volt – négy év javítóintézeti nevelést rendelt el.

Az I. rendű vádlott és védője, illetve a törvényes képviselők a büntetés enyhítése iránt fellebbeztek.

Az ítélet nem jogerős, a büntetőper a Debreceni Ítélőtáblán folytatódik.

Ez is érdekelhet

börtöncella
Bántalmazták, kihasználták, megalázták cellatársukat
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Ítéletet hozott a Sátoraljaújhelyi Járásbíróság annak a két vádlottnak az ügyében, akik agresszívan és aljas módon vegzálták cellatársukat.
tűz miskolc lakás tűzoltó
Bosszúból felgyújtotta albérletét a miskolci férfi
BűnügyMiskolc
Vádat emelt a Miskolci Járási Ügyészség közveszélyokozás bűntette miatt az ellen a férfi ellen, aki haragjában felgyújtotta a Miskolcon bérelt lakását, ezzel a társasház lakóinak életét és testi épségét is veszélybe sodorta.
Letartóztatásban a borsodi késelés gyanúsítottja
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Miskolci Járásbíróság egy hónapra elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, akit a múlt hétvégén történt prügyi késelés miatt emberölés kísérletével gyanúsítanak.