Ugrás a tartalomra

Velünk a Város: az egységes ellenzék győzelme Miskolcot is talpra állítja

Létrehozva
Bizakodó, pozitív hangvételű sajtótájékoztatót tartott csütörtökön a várost irányító frakció vezetése. A különböző politikai háttérrel rendelkező Simon Gábor, Hegedűs Andrea és Szarka Dénes közös év eleji kiállásával jelezte az egységet – nemcsak a város jelenlegi helyzetének megítélésében, de a jövőt illetően is: az áprilisi választások után Miskolc szövetségese kíván lenni a felálló új kormánynak, ami alapvető változásokat hozhat az önkormányzatok és az állam kapcsolatában is.

A mérleg

Előbb azonban az elmúlt két év mérlegét vonta meg címszavakban a Velünk a Város frakcióvezetője. Simon Gábor felidézte, amikor 2019 őszén átvették Miskolc irányítását, tudták, hogy mit szeretnének megvalósítani, de abban is biztosak voltak, hogy a helyi Fidesz-frakció ebben nem lesz partner. A lehetőségeiket szűkítette aztán a 2020-ban megjelent világjárvány és annak gazdasági hatásai, majd az azt követő kormányzati elvonások.

– 2019-ben 18 milliárd forintot meghaladó lyuk tátongott a város kasszájában. Reménykedtünk abban, hogy a Fidesz a várost nem rombolni akarja, de aztán azt kellett látnunk, hogy új és újabb terheket pakolnak Miskolcra. A kormány továbbra sem segíteni akar, hanem újabb akadályokat állít a városok fejlődése elé – fogalmazott.

Elmondta azt is Simon Gábor, hogy az idei költségvetésből rekordösszeg, 6 milliárd forint hiányzik, amiről a város vezetése semmit nem tehet. Az elszabadult energiaárak, a bérkompenzáció mind-mind nagy terhet ró az önkormányzatra – de nem csak a miskolcira, hiszen fideszes vezetésű nagyvárosok is panaszkodtak már ezek miatt.

Kép
Fotó: Juhász Ákos

– Megdöbbentő volt látni, hogy amíg ezek a városok is támogatást követeltek, addig a miskolci közgyűlés fideszes tagjai leszavazták a kormányhoz intézett felterjesztésünket a kompenzációról. Véleményünk szerint a helyi ellenzék tizenkilencre lapot szeretne húzni: úgy gondolják, ha a városnak rosszabb, az nekik politikailag jó – vélekedett a frakcióvezető.

Hozzátette, „ettől a kormánytól túl sokat nem várunk”, az önkormányzatok normális finanszírozhatóságához egyetlen recept van: ez pedig a kormányváltás.

Piros lap

A Hegedűs Andrea szerint is tragikus helyzeten csak akkor tudunk változtatni, „ha piros lapot mutatunk a Fidesznek”. A frakcióvezető-helyettes azt szeretné, ha a választók – Miskolc után – az országot is „fidesztelenítenék”. 

– Ehhez minden rendelkezésre áll az egyesült ellenzéknél: az előválasztás sikeres volt, megvannak a képviselőjelöltek, egy miniszterelnök-jelöltünk van. Ha ők nyernek, az önkormányzatok is talpra állhatnak – hangsúlyozta.

Kép

Hozzátette, az Egységes Magyarországért szövetség (a Fidesszel szemben) már rendelkezik kormányprogrammal, ami reményt ad az önkormányzatoknak.

– Azt tapasztaljuk, hogy a magyarok többségének elege van már a fideszes rezsimből, elege van a fullasztó jelenlétéből, és levegőhöz akar jutni. De az önkormányzatoknak vissza kell kapniuk az önállóságukat minden területen: úgy az oktatásban, mint gazdasági téren, a kultúrában, vagy az egészségügyben.

Szövetségben

Az országgyűlési választás Miskolc számára is kulcskérdés – vélekedett Szarka Dénes. A Velünk a Város másik frakcióvezető-helyettese sorolta, mit várnak az egységes ellenzékből felálló új kormánytól. Első körben: szüntesse meg „az önkormányzatok pártpolitikai alapú, kicsinyes sanyargatását, anyagi ellehetetlenítését, forrásaik elvonását, és most már a kiadásaik növelését is”. Aztán kapják vissza a kieső bevételeket, maradjon tehát helyben az a pénz, amit a miskolciak megtermelnek. Továbbá ne lehetetlenítsék el az önkormányzat működését és azokat a szolgáltatásokat, amiket az önkormányzatnak saját forrásaiból nyújtania kell. Szeretnék azt is – folytatta Szarka Dénes –, hogy a döntések kerüljenek vissza helyi szintre, magyarán miskolci kérdésekben Miskolcon dönthessenek. Szeretnék, ha a város kiszolgáltatottsága megszűnne a kormány felé.

Kép

– Az elvonások miatt gyakran kerülnek olyan helyzetbe a települések, ami minden városlakó számára kellemetlen. Arra buzdítunk tehát mindenkit, hogy vegyenek részt a népszavazási aláírásgyűjtésen, majd az áprilisi választáson, és szavazzanak az egységes ellenzék jelöltjeire, helyi szinten, az I-es választókerületben Szilágyi Szabolcsra, a II-esben pedig Varga Lászlóra. Azt szeretnénk, ha Miskolc önálló, erős városként, és az új kormány szövetségeseként működhetne tovább. Ha ugyanis marad a jelenlegi kormány, akkor tovább fog folytatódni az önkormányzat kiüresítése és ellehetetlenítése, a helyi döntéshozatal megszüntetése, a feudális hatalomgyakorlás – fogalmazott Szarka Dénes.

Ez is érdekelhet

Sarlós Boldogasszonnyal kezdődött az aratás
MiskolcEgyház
Az áldott állapotban lévő Szűz Mária és az ugyancsak állapotos Erzsébet találkozásáról emlékezik meg Sarlós Boldogasszony ünnepe.
Szombaton több 20-as autóbusz érinti majd az Egyetemvárost
MiskolcKörnyezet
Gépész évfolyam találkozót tart a Miskolci Egyetem Gépészmérnöki és Informatikai Kara szombaton - ehhez igazodik a 20-as busz menetrendje is.
Képgaléria
Sokszor láthatatlanul, de annál elkötelezettebben dolgoznak Miskolcért
Miskolc
Tizennyolc köztisztviselőt tüntettek ki szerdán, a miskolci Városházán a köztisztviselők napja alkalmából.
Képgaléria
Perecesen folytatódott a zúzalékos utak javítása
Miskolc
A program még májusban indult el Miskolcon, az első ütem Perecesen zárul. A mintegy egy kilométer hosszúságú útszakaszon összesen 30 tonna zúzalékot terítettek el. A cél az, hogy az ott élők és a telektulajdonosok számára biztosított legyen a biztonságos és akadálymentes.