Ugrás a tartalomra

Velünk a Város: a Fidesz a csőd szélére sodorta a közlekedési társaságot

Bájer Máté
Utoljára módosítva
2021. március 02. kedd 14:50
A városvezető frakció két képviselője az MVK Zrt. jelenlegi helyzetéről és az idáig vezető útról beszélt a keddi sajtótájékoztatón.
Fotók: Mocsári László

Számadó néven jelentetett meg az önkormányzat egy kiadványt, ami Miskolc jelenlegi gazdasági helyzetét, valamint az idáig vezető folyamatokat mutatja be. Badány Lajos, a Velünk a Város frakció önkormányzati képviselője többek között a Számadóban feltüntetett adatokra hivatkozva állította: az előző városvezetés elérte, hogy az MVK Zrt. a működőképesség határára sodródjon.

– Súlyos örökséget vettünk át 2019-ben a közösségi közlekedés finanszírozásának tekintetében is, hiszen a fideszes önkormányzat nem fizette ki az elvégzett szolgáltatások díját az MVK Zrt.-nek. Ez az adósság évről évre nőtt: az átadás-átvétel pillanatában az önkormányzat 3,9 milliárd forinttal tartozott a vállalatnak – állítja Badány Lajos, aki a keddi sajtótájékoztatón azt is elmagyarázta, hogyan fedezte az MVK Zrt. az így keletkezett veszteségeket.

Kétes örökség

– A közlekedési vállalat tulajdonosaként a Holding kénytelen volt hitelt felvenni. A dominósor végén mégis a jelenlegi önkormányzat és a miskolci polgárok állnak, mivel a Holding pénze az egyben Miskolc pénze is. Az előző városvezetés azért intézkedett így, hogy elmondhassák, ők nem vesznek fel hitelt, alacsony a hiány, tehát ők jól gazdálkodnak. Ennek azonban az ellenkezője igaz: borzasztó nagy a hiány, amit elrejtettek a Miskolc Holding Zrt. gazdálkodásában – véli Badány Lajos, aki szerint ezt az „örökséget” tetézik az állam önkormányzatokat sújtó intézkedései, mint például a közösségi közlekedés támogatásának elvonása.

Rossz üzlet

Bartha György, a Velünk a Város frakció önkormányzati képviselője mindehhez hozzátette, hogy a kormány 2020-2021-ben összesen 980 millió forintot vont el a miskolci tömegközlekedéstől. Ez az összeg jelenleg igencsak hiányzik.

– Sokat hallottuk régebben, hogy az új CNG buszok beszerzése mekkora siker volt. A Számadó kiadványból kiderül, hogy lízingelték ezeket a buszokat, ami éves szinten 700 millió forintba kerül. Példaként említeném Kaposvárt, ahol szintén vásároltak ilyen járműveket, ott azonban a költségek 90 százalékát állami pályázatokból tudták finanszírozni, így rájuk sokkal kevesebb teher hárult emiatt – fogalmazott Bartha György, aki végül kiemelte: az MVK Zrt. talán legsúlyosabb válságát éli, köszönhetően az előző városvezetés által itt hagyott adóssághegynek, az előnytelen járműbeszerzésnek és a kormányzati elvonásoknak.  

További hírek

Olvasnivaló