Ugrás a tartalomra

Veres Pál: "azonnali hatállyal folytassák a Diósgyőri vár építését"

Létrehozva
Miskolc polgármestere a közösségi médiában jelentette be, hogy lépéseket tett a vár építésének haladéktalan folytatásáért, mert ez a város érdeke. A Diósgyőri vár nem maradhat torzó.
Kép
Fotó: Horváth Csongor

Alábbiakban a városvezető bejegyzését változtatás nélkül közöljük. 

"A Diósgyőri Vár nem maradhat torzó, nem maradhat félkész, nem maradhat örökre építési terület, mert az volna a legrosszabb megoldás Miskolc és a miskolciak számára. Éppen ezért ma levelet küldtem az ÉPKAR Zrt.-nek, hogy azonnali hatállyal folytassák a Diósgyőri vár építését. 

Hogy miért döntöttünk így?

Az elmúlt napokban sokadszorra is egyértelművé vált, hogy Kiss János fideszes országgyűlési képviselőre nem számíthatunk, hiszen két éve csak ígérget, garantál, de érdemi lépést nem tesz annak érdekében, hogy a vártornyok megerősítéséhez szükséges plusz kétmilliárd forintot megkapja Miskolc. Hangzatos mondatok vannak, mutogatás van jobbra és balra, kormányra és önkormányzatra, de eredmény nincsen.

A múlt pénteki közlönyben megjelent kormányrendelet után viszont az is világossá vált: az önkormányzati választásokig már nem valószínű, hogy a vártornyok megerősítésére megérkezik a pénz a városba.
Ezek rendkívüli körülmények, hiszen a vár rekonstrukciójával megbízott Kiss János miniszterelnöki biztos nem végezte el a munkáját, a kormányrendelet szerint pedig csak valamikor később érkezhet meg a mindenki által jogosnak ítélt kétmilliárd forint.

Rendkívüli körülmények között rendkívüli döntésekre van szükség, ezért intézkedtünk ma reggel: folytatni kell a vár építését, aztán ha megérkezik a kiegészítő forrás be is tudjuk fejezni a munkát, de legalább addig sem romlik tovább az épület állaga, mert az senkinek nem lehet érdeke, különösen nekünk, miskolciaknak nem.

A végleges megoldást azonban továbbra is az jelenti, ha Miskolc megkapja a mindenki által jogosnak ítélt plusz 2 milliárd forintot. Éppen ezért tovább folytatjuk a tárgyalásokat a szaktárcával, ahol a megoldási javaslatainkat részletesen is bemutatjuk."- írja Veres Pál Facebook bejegyzésében.

Kép

Ez is érdekelhet

Újra megszépült a Kandia köz
MiskolcSzabadidő
A Miskolci Belvárosi Kör "fekete öves" önkéntesei ezúttal a Kandia köz összegraffitizett falait festették le.
Képgaléria
MTA 200 - interaktív vándorkiállítás a Városháztéren
Mozgásban a tudomány – MTA200 interaktív kiállítás nyílt Miskolc belvárosában
MiskolcKultúraTudomány
Különleges kiállítási helyszín nyílt meg péntek este a Városház téren, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) alapításának 200. évfordulója alkalmából. A konténerekben berendezett, de belülről annál érdekesebb, interaktív, virtuális vándorkiállítás egész adventben elkápráztatja majd a tudomány iránt érdeklődő látogatókat, utolsó miskolci állomásán, gróf Széchenyi István szobra tőszomszédságában.
A jogász válaszol: Új szabályok a társasházi közös képviselőkről
Miskolc
Október 23-án hatályba lépett a 283/2026. (X. 22.) Korm. rendelet, amely a társasházi tisztségviselők – vagyis a közös képviselők és az intézőbizottsági elnökök – nyilvántartásba vételét, valamint az éves beszámolók benyújtását szabályozza. A jogszabály célja annak egyértelműsítése hogy ki képviselheti hivatalosan a társasházat, továbbá, a hatósági ellenőrizés elősegítése.
A Nagy Októberi Szocialista Forradalomra és mártírjára emlékezett a Munkáspárt
Miskolc
A Magyar Munkáspárt Borsod-Abaúj-Zemplén megyei szervezeteinek elnöksége november 7-én, szombaton kettős megemlékezést tartott a miskolci Hősök temetőjében és Szabó Lajos ezredes sírjánál.