Ugrás a tartalomra

Veres Pál: nincs az a pártérdek, ami fontosabb Miskolcnál

minap.hu
Utoljára módosítva
2023. október 28. szombat 08:42
Viharos hét van mögöttünk a városi közéletben. Múlt hét pénteken a DK helyi szervezete a párt elnökével és az LMP közreműködésével bejelentette, hogy nem támogatják Veres Pál polgármestert, hanem saját polgármesterjelöltet állítanak, Hegedűs Andreát, aki jelenleg listás országgyűlési képviselő a DK színeiben. A kialakult helyzetről és a jövőről kérdeztük Veres Pált, Miskolc polgármesterét.
Fotók: Horváth Csongor

- Meglepte a hír, hogy a DK és az LMP önálló polgármesterjelöltet indít a választásokon?
- Igazán nem lepett meg, benne volt a levegőben. Előző nap már egészen biztos voltam benne, másnap pedig meg is történt. Egyenes út vezetett idáig.

- Szabad tudni, hogy mi volt ez az út?
- A helyi DK útja az egyéni ambíciók útja. Meggyőződésem, hogy ez a döntés nem a DK és az LMP szavazóiról, nem a miskolciakról, hanem mindössze a DK helyi vezetésében néhány ember személyes ambíciójáról szól. A DK helyi vezetéséből páran ebben a ciklusban nem tudtak olyan pozíciót foglalni, amit akartak, így most ezzel próbálkoznak. Lelkük rajta.

- Rosszul élte meg, hogy kihátráltak ön mögül?
- Egyáltalán nem. Ha valaki nem akar velem dolgozni, azzal én miért akarjak? Ha valaki nem Miskolcért akar dolgozni, hanem a saját politikai előmeneteléért, ott nekem mi dolgom? Ahogy aznap a közleményemben is írtam: ez egy olyan pillanat, amikor végre elváltak egymástól a dolgok. Szerintem nincs az a személyes ambíció, ami fontosabb lehet a közösség érdekénél, és nincs az a pártérdek, ami fontosabb lehet Miskolcnál. Ezt gondoltam, amikor polgármester lettem, és ezt gondolom most is.

- Ők nem ezt gondolták?
- Nem tudom, mi volt a fejükben 2019-ben, de ha végignézzük az elmúlt néhány évet, azt kell hogy mondjam: többségében mást mondtak és mást csináltak. Van erre pontos kifejezés is, de kultúrember vagyok. Szerencsére azonban ez nem mindenkire igaz onnan.

- De itt volt velük Gyurcsány Ferenc is, a párt elnöke, aki meg is indokolta, hogy miért nem támogatja önt.
- Én nem tudom, hogy pártelnök úr honnan szerzi az információit, de tartok tőle, hogy a helyi párttársai megvezették, megvezetik. Viszont hál' istennek nem dolgom pártelnököknek referálni, így nem érzem ebben a felelősségemet. Az ő dolga, honnan tájékozódik.

- Önt viszont számtalan esetben érte az a vád, hogy Gyurcsány bábja...
- Persze. Épp annyira, amennyire most látja. Senki bábja nem vagyok, főnököm is csak 3 van: a Jóisten, Miskolc népe és a feleségem.

- A sajtótájékoztatón eléggé konkrét kritikával illették az ön munkáját. Végigmehetünk ezeken?
- Menjünk.

- Első vádpontban azt fogalmazták meg, hogy ön nem eléggé ellenzéki.
- Nézze, én 2019-ben polgármesternek jelentkeztem, nem ellenzéki vezetőnek. Ha ellenzéki vezető akartam volna lenni, belépek egy pártba, és indulok az országgyűlési választásokon. Az én dolgom az, hogy vezessem a várost és képviseljem a miskolciakat. Minden miskolcit. A pártok dolga meg az, hogy szavazókat gyűjtsenek maguk mögé. Vagyis most a saját feladatukat kérik rajtam számon. Egészen abszurd.

- De ön ellenzéki támogatással lett polgármester...
- Én független polgármesterjelöltként indultam, az ellenzéki pártok pedig támogattak. Én elfogadtam a támogatásukat, mert ők elfogadták a függetlenségemet. Ilyen egyszerű. Megegyeztünk egy programban, egy szakmai, erkölcsi és etikai minimumban és abban, hogy együtt fogunk ezekért a célokért dolgozni. Ehhez megkaptak minden pozíciót, tanácsnoki megbízatásokat, bizottsági tagságokat, felügyelőbizottsági tagságokat, mindent ahhoz, hogy információ- és döntésközelben legyenek, hogy együtt tudjunk dolgozni. Azért vágtunk ebbe együtt bele, mert azt gondoltuk, hogy lehet ezt jobban csinálni, mint az előző kilenc évben a fideszes városvezetés tette.

- És ez nem sikerült? 
- Alapvetően sikerült, mert jobban csináltuk. Ezúttal is nagyon köszönöm mindenkinek, akivel együtt tudok dolgozni, akikkel együtt is szeretnék dolgozni, képviselőknek, szakembereknek. Csak nem mindenkivel ment az együttműködés.

- Mondana példákat?
- Nem szeretnék. Nem szeretem a személyeskedést.

- Akkor azt mondja meg, hogy akivel nem ment, ön szerint miért nem ment?
- Azért, mert sokan nem értették meg, hogy nagyon más dolog ellenzékből politizálni és viselni egy város vezetésének a felelősségét. Sőt maga a felelősség fogalma is idegen volt néhányaknak. De tényleg nem szeretnék kibeszélőshow-t tartani.

- Értem, akkor térjünk vissza a kritikákra. Szóval elhangzott, hogy ön nem eléggé ellenzéki, ráadásul túl jó kapcsolata van a kormány köreivel, mi több, az egyetem kuratóriumába is beült a pártok megkérdezése nélkül.
- Na, akkor ezt bontsuk részekre. Én nem körökkel szoktam tárgyalni, hanem a Kormány tisztviselőivel, államtitkárokkal, miniszterekkel, mert ez a dolgom. Velük tárgyalok pályázatokról, projektekről, fejlesztésekről, lehetséges befektetőkről, Miskolc előrejutásának lehetőségeiről. A feladatom az, hogy Miskolc első számú lobbistája és nagykövete legyek. Az illem is azt diktálja, hogyha leülök valakivel tárgyalni, akkor nem azzal kezdem, hogy ráborítom az asztalt, mert attól Miskolcnak nem lesz jobb egy fikarcnyit sem.

- Az ellenzéki kiállást hiányolják ön szerint?
- Igen, de ezt sem értem, hiszen számos alkalommal emeltem szót a brutális kormányzati elvonások ellen, a tömegközeledési támogatások elvonása ellen, az önkormányzatokat sújtó energiaárak miatt, oktatási kérdésekben.

- Ha már az oktatásnál tartunk. Miért ült be az egyetemi kuratóriumba?
- Ezt már elmondtam néhányszor, de akkor újra. Nézze, tanár vagyok, oktatásszervezési és oktatáspolitikai szakember, iskolaigazgató voltam évtizedekig, ebben éltem le életem túlnyomó részét. Meghívnak a városom egyetemének kuratóriumába mint polgármestert, mint volt egyetemi oktatót, mint oktatási szakembert, és azért ne menjek, mert az néhány pártpolitikusnak nem tetszik? Szerintem nagyon fontos, hogy Miskolc a polgármesterén keresztül képviseltetve van az egyetem irányítótestületében. És jó lenne, ha ez minden egyetemi városban így lenne. Ráadásul mióta a kuratórium tagja vagyok jelentősen javult a város és a Miskolci Egyetem kapcsolata.

- De egyeztetett a pártokkal a kuratóriumi tagságáról?
- Nem kellett ez ügyben egyeztetnem, mert úgy ítéltem meg, hogy ez egy nagy lehetőség Miskolcnak, a városnak. Ők sem egyeztetnek velem, ha egyikük-másikuk párttisztségért indul. Nem is igénylem, mert nincs vele dolgom. Dolgom a várossal van, a befektetőkkel van, a hatóságokkal van. Azzal van dolgom, hogy jó minőségben és takarékosan befejezzük a megörökölt projekteket, hogy a város szebb legyen, boldogabb és zöldebb.

- Apropó zöld. Az is elhangzott az emlegetett sajtótájékoztatón – ez az LMP-s Schmuck Erzsébet részéről – , hogy az ön politikája nem eléggé zöld.
- Hát erre tényleg csak azt tudom mondani, hogy ugyan már. Legalább annyira vennék a fáradságot a kritikusok, hogy utánaolvasnak annak, amiről beszélni szeretnének. Miskolc bekerült az EU 100 klímasemleges város missziójába, ami Magyarországról Miskolcon kívül csak Pécsnek és Budapestnek sikerült. Csak az elmúlt években több ezer fát ültettünk el a városban, 260 ezer csertölgycsemetét ültetünk el a Bedegvölgyben, 32 hektáron, közvetlenül a belváros szomszédságában, aminek köszönhetően jóval tisztább lehet majd a város levegője. De menjünk tovább. Miskolc nemrég nemzetközi díjat nyert a történelmi Avas értékeinek megőrzéséért, a száz legjobb közé kerültünk a Green Destinations nemzetközi, éppen a zöld-, fenntartható turizmus témájában megrendezett nemzetközi megmérettetésen. És itt is egyetlen másik magyar település, Veszprém anyaga mellett választották be a miskolci pályázatot a legjobbak közé, ráadásul a város és a civil szféra szakembereinek együttműködésével. És még egy dolog. A TOP-os forrásokból éppen most fordítunk több száz millió forintot parkosításra, zöldítésre, a zöldfelületek növelésére, megújítására a történelmi Avason, a belvárosban, a Népkertben és Tapolcán. Ha még az iskolában lennénk, biztosan megkérdezném, hogy hiányoztak a hölgyek-urak, amikor ezeket vettük?

- Az önnel szemben felhozott érvek között volt még akkumulátorgyár, rabszolgamunka és luxusberuházások.
- Értem. Felvetődött a közgyűlésben, hogy hozzunk egy olyan szabályt, ami megtiltja az akkumulátorgyárak letelepedését. Elvetettük, és inkább úgy döntöttünk, hogy kidolgozunk egy szigorú szempontrendszert, amit teljesíteni kell az idetelepülő gyáraknak. Mindnek. Ha akku, ha nem akku, a környezetünk biztonságát nem adjuk. Ezt azok is megszavazták, akik most kritizálnak. Miskolcra számos szektorból akarnak gyárak, üzemek, új munkahelyek települni és ez nagyon jól is van így. Van, ami több fizikai és van, ami jelentős mennyiségű magasan képzett munkaerőt keres. Az elmúlt években letelepült cégek egyértelműen ez utóbbi kategóriába tartoznak.

- És mire gondoljunk luxusberuházások alatt?
- Remélem, hogy a DK és az LMP nem az új orvosi rendelőket, óvodákat, játszótereket, utakat, parkokat, kerékpárutakat, a Kilátó felújítását vagy épp a múzeumot sajnálja a miskolciaktól. Csak mert ezek voltak a fejlesztéseink zöme. Szerintem a várra és az Ellipsumra gondolnak, amihez viszont éppen semmi közünk, mert ezek már az előző ciklusban megkezdett beruházások voltak, amiknek pont az eredményét nyögjük, és igyekszünk velük megbirkózni. Ne haragudjon, hogy élesen fogalmazok, de ezek csak olcsó és üres szlogenek.

- Ha viszont újra szóba kerültek a pártok: mit gondol, tud nyerni 2024-ben a most kihátráló pártok szavazói nélkül?
- Engem nem pártok választottak, hanem a miskolci emberek. Nem a pártoknak számolok el, hanem a miskolci embereknek. Ha egy párt nyájként kezeli a választóit, téved. Az emberek nagyon sokfélék. Kinek ez, kinek az szimpatikus, kinek jobban, kinek kevésbé tetszik egy-egy döntés vagy cselekvés. A világ nem fekete vagy fehér, nem Gyurcsány vagy Orbán. Teljesen természetes az, hogy valaki helyben Veres Pálra szavaz, országosan meg mondjuk a DK-t vagy az LMP-t támogatja vagy épp a kormánypártokat. Ne kezeljük le az embereket, mert sokszor világosabban és lényegretörőbben látnak és gondolkodnak, mint a vezetőik. Higgye el, értik, mire megy ki ez a politikai helyezkedés.

- Szóba került a napokban egy polgármesteri előválasztás is. Ön mit gondol erről?
- Az előválasztás a kihívók megmérettetésének a terepe. Ha lesz több kihívó, majd megmérkőznek, hogy 2024-ben ki induljon velem szemben. Úgy látszik, hogy Miskolcon jelenleg a DK-LMP és a FIDESZ jelöltjei akarhatnak velem szemben indulni, gondolom, ők lesznek egy esetleges előválasztás résztvevői.

- Végezetül még egy apróság: Hegedűs Andrea azt mondta a sajtótájékoztatón, hogy „A 2019-es álom nem vált valóra, így nekünk kell jövőre beváltani”.
- Valóban vannak olyan politikusok, akiknek bizonyos pozíciókról szóló álmai nem váltak valóra, de őszintén szólva, nem is azért vagyok itt, hogy politikusok személyes vágyait teljesítsem.

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!