Ugrás a tartalomra

Vérüket adták

Létrehozva
„Kezdd a nyarat véradással” címen indította el nyári kampányát a Magyar Vöröskereszt. Pénteken – a járványhelyzet miatti hosszú kihagyás után – a Helynekembe szerveztek véradást. Az akcióhoz több híres miskolci személyiség is csatlakozott. A korlátozások feloldása után egyre több a műtét, így szükség van a vérre. Arra kérnek mindenkit, aki teheti, adjon vért.

A veszélyhelyzeti korlátozások fokozatos enyhítésével és a szolgáltatások újraindításával a Magyar Vöröskereszt is megkezdte a kiszállásos véradások szervezését azokra a helyszínekre, ahol erre a járvány előtt is rendszeresen lehetőség nyílt. Pénteken a belvárosi romkocsmában kezdték meg a „Kezd a nyarat véradással” akciójukat, amelyen több híres személyiség, köztük Jancsó Dóra színművész is részt vett.

Kép

– Nagyon fontos számomra az egészségügy, már csak azért is, mert sok orvos és egészségügyi dolgozó van a családban. Talán pont ezért érzem szívügyemnek, hogy ezen a területen is segítsek, amiben tudok – fogalmazott.

De nem ő volt az egyetlen, aki a kampányhoz csatlakozott. A Bíborszél és a Z!enemi zenekar mellett a Sky Fanatic tagjai is képviseltették magukat a véradáson. Nahaj Péter, az együttes énekese először ült be a székbe vért adni, de nyomós oka volt, hogy ezt eddig nem tette meg.

– Gyerekkoromban volt egy szívműtétem, és nem adatott meg a lehetőség. Viszont a zenekar többi tagjával egyetemben nagyon örültem a megkeresésnek – hangsúlyozta, elárulva azt is, hogy a szúrás nem fájt neki, és örül, hogy segíthet.

Preview Image
Mocsári László képgalériája

Sok vérre van most szüksége az egészségügynek. A járványhelyzet miatt az elmúlt hónapokban jelentősen kevesebben adtak vért, így arra kérnek minden korosztályt, aki teheti, adjon vért, hiszen a korlátozások feloldásával a műtéti beavatkozások is beindultak és szükség van vérre – húzta alá a Magyar Vöröskereszt megyei szervezetének koordinátora, aki szerint a fiatalok egyébként lelkesek és készek segíteni, ha megszólítják őket.

– Viszonylag hosszú ideig voltak zárva az iskolák, az egyetemen sem tudtunk véradást szervezni – emlékeztetett Laták Kamilla.

Ez is érdekelhet

Erőművek Éjszakája - Nézz be a hőtermelés és távhőszolgáltatás kulisszatitkaiba!
MiskolcKörnyezet
A MIHŐ Kft. idén is csatlakozott a Magyar Energetikai-és Közmű Szabályozási Hivatal programjához, az Erőművek Éjszakájához, amelyet országszerte október 16-án rendeznek meg a Távhőszolgáltatás Napja apropójából. Délelőtt a Mesevár óvodásokat látták vendégül a Kenderföldi Biomassza Kazánházban.
Forrás kamarakórus
A közönséget is bevonják majd
MiskolcKultúraSzabadidő
Negyvenéves évfordulóját ünnepli a Forrás kamarakórus szombaton a Zenepalotában. A délután 4-kor kezdődő hangversenyen számos meglepetés is lesz.
I. Nagy Lajos Emlékmenet
700 fős történelmi seregszemle, lovagi párviadalok és látványos bemutatók Miskolcon - Íme a programok
MiskolcOktatásKultúraSzabadidő
Szombaton indul az I. Nagy Lajos Emlékmenet Miskolcon. Mutatjuk A „hétszázát!” elnevezésű rendezvény programjait.
Halász Norbert A város működik című könyvének miskolci bemutatója_Fotó: Mocsári László
Több mint szlogen: így működik egy város
MiskolcKultúra
Nem a hangzatos szlogenek, hanem a mindennapi élmények mutatják meg igazán, mennyire működik jól egy város – erről is szó esett Halász Norbert A város működik című könyvének miskolci bemutatóján.