Ugrás a tartalomra

Vidéken harminc százalékkal nőtt a lakások átlagos bérleti díja

Létrehozva
A százezernél népesebb vidéki városokban 168 ezer forint volt a lakások átlagos havi bérleti díja tavaly, ami 30 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbi értéket.
Kép
Fotó: Juhász Ákos

A nagyobb vidéki városokban 168 ezer forintos átlagos havi bérleti díj az irányadó. Tavaly is Székesfehérvár volt a legdrágább, a havi lakbér átlag értéke 210 ezer forint volt, ezt Győr követte 190 ezer forinttal. Szegeden, Miskolcon és Debrecenben 2023-ban 145-160 ezer forint volt a bérleti díj havi átlag értéke, ami éves összevetésben 10 százalék alatti növekedést jelent  - közölte az Otthon Centrum (OC) éves összesítését kedden az MTI-vel.

Soóki-Tóth Gábor, az OC elemzési vezetője kifejtette, hogy a bérleti díjakra jelentős hatással van a bérlemény szobaszáma. Jellemzően a kisebb, egy-kétszobás lakások drágultak jobban, 14,5 százalékkal, míg a háromszobásoknál 3,8 százalékos bérleti díj emelkedést mért az OC tavaly. A panellakások bérleti díja pedig továbbra is kedvezőbb a téglalakással szemben. A régió központokban 125 ezer, a kisebb vármegyei jogú városokban 120 ezer forint volt tavaly az átlagos havi bérleti díj egy panellakásban.

Ez is érdekelhet

Sorra dőlnek be a német cégek, rekordokat mértek az építőiparban
GazdaságVilág
Németországban az idei első negyedévben több mint húszéves csúcsra emelkedett a vállalati csődök száma – közölte a Leibniz-Institut für Wirtschaftsforschung Halle (IWH) csütörtökön közzétett elemzésében, amit a piacesprofit.hu szemlézett.
Már több mint 610 ezren véglegesítették az szja-tervezetüket
GazdaságBelföld
A bevallási határidő május 20-a, de akinek visszajár adó, annak érdemes minél előbb elfogadni a tervezetét, vagy kiegészítve beküldeni a bevallást, hogy mielőbb megkapja a neki járó összeget. A NAV ugyanis a bevallás beérkezésétől számított 30 napon belül utalja a visszatérítést.
Ömlenek az import használt autók a magyar piacra
GazdaságBelföldVilág
Márciusban a DataHouse adatai szerint 13 648 import használt személyautó kapott hazai rendszámot, ami a valaha mért harmadik legnagyobb havi érték, és több mint 30 százalékos bővülést jelent a tavaly márciusi 10 491-es mennyiséghez képest.
Ennyivel kereshetnek többet a diplomások az érettségizettekhez képest
GazdaságBelföld
A Varsovia Egyetem kutatása szerint hamar megtérülhet a tanulásba fektetett összeg a munkaerőpiacon.
Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanács Támogatási Program
A Miskolc Televízió médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja.